2014.04.22. 10:28
Önkéntes tűzoltókat toboroznak Szászberken
Önkéntes Tűzoltó Egyesületet alapítanak Szászberken. A tagtoborzás teljes erőbedobással folyik, az alapszabály is készül.
Az ötletgazda a helyi polgárőr egyesület elnöke, Fábián Attila, aki az életben is a tűzoltó foglalkozást űzi. Elmondta, az egyesületet egyelőre hagyományőrző jelleggel szeretnék működtetni, kihasználva a pályázati lehetőségeket, mellyel eszközökre, működtetésre, képzésre is tudnának pénzt szerezni.
Egykor tűzoltó szertár is volt a településen, így találhatók a faluban régi tűzoltó kellékek, melyek már inkább számítanak régiségnek, mint használati eszköznek. Ezek mellé reményeik szerint további eszközöket – köztük egy tűzoltó szekeret – is sikerül beszerezni.
A leendő egyesület iránt pár nap után is nagy az érdeklődés, legalább tíz fő – köztük Alapi József polgármester – máris jelezte csatlakozási szándékát. Fábián Attila számít négy helyi tűzoltó kollégájára is, ezen kívül egy ifjúsági csapat létrehozását is tervezi, a fiatalok képviselhetnék a falut a katasztrófavédelmi versenyeken.