Közélet

2014.11.17. 14:10

Súlyos tévedés: a jobb térde helyett a balt műtötték meg

Bár a kórház és az orvosok is elismerték, hogy tévedésből a másik térdét műtötték meg F. Gyulánénak, mint amiről korábban szó volt, kártérítést mégsem akarnak fizetni. A beteg ügyvédhez fordult igaza érdekében.

Békési Brigitta

Fotós: Getty Images/iStockphoto

– A problémamentes bal térdemet műtötték meg tévedésből a fájó jobb helyett a megyei Hetényi Géza kórházban – számolt be a zagyvarékasi F. Gyuláné Magdi a több, mint három évvel ezelőtti orvosi tévedésről, melynek következtében mozgásában korlátozottá vált. No, de kezdjük a legelején. – Orvoshoz fordultam, mert a jobb térdem régóta őrületesen fájt és fáj azóta is. Olyannyira, hogy a közlekedésem balesetveszélyessé vált, hiszen bármikor összeakadhatott a térdem, ami után pár óráig mozdulni sem voltam képes. Az alapos kivizsgálást követően megállapították, hogy műtétre lesz szükség. Az emlékeimben még ma is elevenen él az operáció napja – jegyezte meg.


Az asszonynak 2011. május 3-án kellett bemennie a kórházba, ám az az orvos, akivel korábban egyeztette a műtét időpontját, nem volt bent. Így egy másik doktor ajánlotta fel, hogy megműti.
– Mivel ismertem, bíztam benne és ráadásul nagyon szenvedtem már akkor is a térdem miatt, beleegyeztem az altatásba és az operációba – folytatta. – Minden rendben is volt, a beteghordó előkészítette a jobb lábamat az artroszkópos beavatkozásra. Nem kell mondani, hogy mennyire megdöbbentem, amikor az ébredésem után arra eszméltem, hogy combtól bokáig bekötötték a másik, a bal lábam. Természetesen az orvosok is elismerték a tévedésüket. Emlékszem, felsorakoztak az ágyam előtt és aki megműtött, közölte velem: "egy kis malőr történt". Azzal nyugtattak, hogy a bal térdemre is ráfért a műtét, hiszen több betegsége is volt: előrement elfajulást (terhelő felszínen III. fokú porckárosodást, belső meniscus szakadását, Hoffa-test gyulladást) találtak. Ez azért nagyon érdekes, mert mindezek semmiféle panaszt nem okoztak, ezért a bal térdemmel soha nem is fordultam orvoshoz! A műtét reggelén történt teljes kivizsgálás során megnézték a végtagjaimat és a kórlapon is az szerepel, hogy a jobb térdem fáj. A balról egyetlen szót sem írtak, mert arra nem volt panaszom – tette hozzá.


A pórult járt hölgynek a műtét óta a fájó jobb lábára kell támaszkodnia járás közben, hogy kímélje a mostmár annál is rosszabb állapotban levő, műtött bal térdét, mellyel protézis várólistára került. A fájdalom miatt képtelen volt vállalkozását folytatni, fel kellett azt számolnia.
– Ügyvédhez fordultam, nem vagyoni kártérítésként igen méltányos összeget kértünk a kórháztól. Az intézménnyel peren kívül szeretnénk megegyezni, kérésükre több alkalommal nyújtottunk be orvosi szakvéleményt. A biztosító és a kórház egy időben egymásra mutogatott, majd egységesen elutasították a kárigényemet. Miközben mozgásomban korlátozottá váltam, állandó fájdalmaim vannak. Ezek után egy másik kórházban szeretném megműttetni a lábamat, ehhez azonban jelenleg nincsen pénzem. Ha mégis szükség lesz rá, pert fogunk indítani az igazam érdekében – hangsúlyozta.


– Írásban tájékoztattuk 2013. június 17-én Faragó Gyuláné jogi képviselőjét szakmai elutasító álláspontunkról. Mind a biztosító, mind intézetünk részéről az ügyet ezáltal lezártnak tekintjük – tájékoztattak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézettől. – Az ügyre vonatkozó jogszabály kártérítési felelősséget megalapozó szükségszerű elemei között szerepel a kár, melynek bizonyítása károsultat terheli. Ezt a panaszos az ügy lezárásáig, többszöri kérésünk ellenére sem bizonyította – tájékoztattak.
A kórház véleménye olvasható az alábbi levélrészletben:
"Kórházunk szakmai álláspontja a biztosítóval történt egyeztetést követően az, hogy F. Gyuláné ellátása során az oldaltévesztés sajnálatos módon megtörtént, de ez közvetlenül nem okozza F. Gyuláné által előadott "súlyos" térdízületi panaszokat, mert a beteg által elmondott panaszok nem a műtét, hanem az egyébként is meglévő degeneratív térdelváltozások következményei.
Jelzett tényállás mellett nem látunk igazoltnak olyan kárt, melyért az intézet munkatársainak valamely felróható magatartása okán kártérítési felelősséggel tartozna, s a beteg panaszai és az oldaltévesztés között ok-okozati összefüggés sincsen."

A kórház és a biztosító álláspontját tartalmazó levél másik részlete

"F. Gyulánénál 2011. májusában a jobb térdízületben elfajulásos elváltozás miatt artroszkópiát terveztek, oldaltévesztés miatt a beavatkozást a bal térdízületben végezték el. A bal térdízületben előrement elfajulást (terhelő felszínen III. fokú porckárosodást, belső meniscus szakadását, Hoffa-test gyulladást) találtak, véleményünk szerint adekvát műtét történt. Tény, hogy ehhez a beteg beleegyezését nem adta. A jobb térdízületben azóta sem történt meg a 2011-ben tervezett artrószkópia. Az ízületben mérsékelt fokú hajlításos mozgáskorlátozottság áll fent a már akkor ismert elfajulásos elváltozás mellett...érdemi állapotrosszabodás a tervezett műtét elmaradása miatt nem igazolható..."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!