Közélet

2014.12.10. 07:27

Súlyosbodik a helyzet, a bank ügyfelei pénz nélkül maradnak

Egyre feszültebb a helyzet a Tisza Takarékszövetkezet bezárása kapcsán. Nem csak magánszemélyek, hanem önkormányzatok is kilátástalan helyzetbe kerültek.

Szoljon.hu

– Elmondom, mit fogok tenni. Hazamegyek, kinyitom a kamrát, a fagyasztószekrényt és elkezdem kiüríteni. Amíg találok benne valamit, addig biztosan tudok enni. Aztán mi lesz velem? Fogalmam sincsen – a kengyeli Dávid Gáborné elkeseredetten néz maga elé a helyi takarékszövetkezetes fiók előtt, ahová érdeklődni jött pénzéről. Jelenlegi helyzetét teljesen kilátástalannak érzi, hiszen a Tisza Takarékszövetkezetben nyitott számláját (ahogy mindenki másét is) zárolták, a nyugdíjához egyáltalán nem fér hozzá.

* Korábbi cikkünk: Megszűnt a bank: több ezer ember nem tudja, mi lesz a pénzével *

– Higgyék el, otthon egy fillérem nincsen, egy karéj kenyeret nem tudok venni! – törli meg szemeit. A Takarékszövetkezet ajtajának kilincsét egymás kezébe adják az emberek, ahová egyszerre csak pár ügyfelet engednek be. A legtöbben rezignáltan távoznak, mindenki ugyanazt a választ kapja: negyvennyolc napon belül ott lesz (egy másik banknál újonnan nyitott) számlájukon a bent ragadt pénzük. Csakhogy a negyvennyolc nap rengeteg idő...


– Senki nem maradhat ennyi ideig pénz nélkül! – jelenti ki határozottan Nagy Szilárd, Kengyel polgármestere a bankfióknál. Percről percre egyre többen állnak meg körülötte, hogy megtudjanak bármit a kártalanításról. Nem csoda, a településen ez az egyetlen pénzintézet, ügyfelei száma több száz fő. A polgármester elmondja, a takszöv bezárása az önkormányzatot is komolyan érinti annak ellenére, hogy nem ez volt a számlavezető pénzintézet.
– Nagyon sok közmunkás dolgozik a községben, akiknek éppen pénteken reggel utaltuk át a bérüket a szövetkezeti számlákra és ide küldtük az érintetteknek a segélyeket is. Csakhogy pénteken délután már az ATM nem adott ki pénzt, és a net-bankot is blokkolták. További probléma, hogy takszövös számlánkra szedtük be a mezőőri járulékokat, és itt van fejlesztési hitelünk is – magyarázza a polgármester. A településvezető telefonja folyamatosan csörög, de egyelőre mindenkinek csak annyit tud mondani, hogy egy rendkívüli testületi ülésen próbálnak megoldást találni a problémákra.

[caption id="" align="alignleft" width="425"] Nagy Szilárd polgármester (balra) körül állva azt találgatták a takszöv kengyeli fiókja előtt összegyűlt emberek, hogy mihez kezdjenek FOTÓ: Mészáros János
[/caption]


Mindeközben az önkormányzatot és a lakosokat öt bank is megkereste üzleti ajánlatokkal, a számlanyitási „roham” már el is kezdődött.
Tiszatenyő talán még nehezebb helyzetben van, hiszen az önkormányzat számlavezető bankja a Tisza Takarékszövetkezet.
– Tudja, mennyi pénze maradt a településnek? Kétszázezer forint, ennyi maradt a házi pénztárban – árulja el Kazinczi István polgármester. – Oda lett a 180 közmunkás-, a segélyből élők-, a rendszeres támogatásban részesülő lakosok pénze, a múlt héten a Belügyminisztériumtól rendkívüli támogatásként kapott 16 millió forintunk, a szennyvíz- és ivóvízminőségi programra elkülönített sok tízmillió forintnyi összeg. Községünk állattenyésztéssel foglalkozik, miből vásárolunk tápot? Közkonyhánk ezer főre főz ebédet, de vajon miből majd?
A településvezető hozzáfűzte, olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint az önkormányzatnak igenis van pénze, még mielőtt a számlákat zárolták volna, leemelték az összeset. Kazinczi István határozottan cáfolta mindezeket.
– Levelet írtam dr. Kállai Mária kormánymegbízottnak, Kovács Sándornak, a megyei önkormányzat vezetőjének, a Belügyminisztériumnak, Boldog István országgyűlési képviselőnek. Mindenkitől valamiféle segítséget remélek, hiszen még hitelt sem vehetünk fel kormányengedély nélkül... – mondja a polgármester.


Tiszaföldváron hosszú sor kígyózik a Takarékszövetkezet bejárata előtt. A biztonsági őr egyesével engedi be a lakosokat, utánuk még kulcsra is zárja az ajtót, mindent elkövetnek, nehogy elszabaduljanak az indulatok a fiókban...
– Majd levélben értesítenek arról, mikor és hogyan jutok a pénzemhez. Ennyit tudtam csak meg odabenn – legyint Kesztyűs Lajosné, miután kilép odabentről. A nyugdíjas megtakarításait gyűjtötte itt, mint mondta, saját temetésére tette félre a havi 4-5 ezer forintot.
– A Takarékszövetkezet vezetőit hiába kértem, hogy egyeztessünk tegnap, sajnos nem állnak szóba velünk – ezt már Hegedűs István polgármester jegyezte meg, akit viszont megkerestek az Országos Betétbiztosítási Alaptól, hogy egy tájékoztató kisfilmet tehessenek fel a város honlapjára. Mi is kerestük a Tisza Takarékszövetkezet jelenlegi vezetőit az üggyel kapcsolatban, akik elzárkóztak a nyilatkozattételtől.

Egyeztetést kezdeményez Boldog István

– Borzasztó dolognak tartom, hogy családok ezrei nem tudnak a pénzükhöz jutni, ráadásul a karácsony előtti időszakban – hangsúlyozza Boldog István, a térség országgyűlési képviselője. – Az, hogy a Tisza Takarékszövetkezettel kapcsolatban milyen döntés született, csak a kérdés egyik oldala, nyilván nem véletlen, hogy így határozott a Magyar Nemzeti Bank. A helyzetre azonban mielőbb megoldást kell találni, legalább átmenetileg. Ennek érdekében egyeztetéseket kezdeményezek a miniszterelnöki hivatalban, illetve az érintett önkormányzatoknál. Ma éppen ezeket a településeket látogatom végig közterületi fogadóórán. Minden bizonnyal sok olyan emberrel találkozom majd, akik károsultak ebben az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!