Közélet

2015.06.22. 16:03

Keményen bírságolnak a parlagfű miatt

Bár az igazi allergiaszezon még nem kezdődött meg, egyre többen tüsszögnek-könnyeznek körülöttünk. Pedig a parlagfű még nem is virágzik…

SZ. ZS.

Worried girl wearing a particle mask

Fotó: Getty Images/iStockphoto

Az előírásoknak megfelelően idén is július 1-jétől ellenőrzik a parlagfű-mentesítést, s adott esetben akár több százezres, sőt milliós bírságot is kiszabhatnak a szabálytalankodó gazdákra. Ilyesmire azonban ritkán akad példa.

– Megyénk a közepesen, illetve gyengén fertőzött területek közé tartozik országos összehasonlításban, annak ellenére, hogy számos térségünket kifejezetten kedveli ez a növény – emelte ki Holló László, a megyei kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője. – Elsősorban a megye déli csücskében – Cserkeszőlő-Tiszakürt térségében –, Tiszajenő-Tiszavárkony határában, a Jászság felső részén, illetve Kuncsorba-Kétpó-Túrkeve környékén jellemző az előfordulása nagyobb mennyiségben. Ezeken a helyeken különösen kedvezőek a talaj adottságai a parlagfű számára.
Mint a szakembertől megtudtuk, a korai tavasz miatt korábbi virágzásra is kell számítanunk idén. A földterületek, ingatlanok tulajdonosainak feladata, hogy még virágzás előtt mentesítsék a földeket a parlagfűtől.

– A jogszabály szerint erre június 30-tól kötelezhetőek a földhasználók, s gyakorlatilag az első fagyokig fenn is kell tartaniuk ezt az állapotot – tette hozzá Holló László. – Az ellenőrzés július 1-jétől indul, belterületeken a jegyző, külterületen pedig a járási földhivatalok gazdászai az illetékesek.
Fontos tudni, hogy ettől az időponttól kezdve már újabb felszólítás nélkül indul meg az eljárás. A legtöbb tulajdonos azonban nem várja meg a kényszerkaszálást, az értésesítést követően maga szabadítja meg területét a parlagfűtől.

– A jogszabály nem hagy teret a mérlegelésre, előírja, hogy a parlagfűvel fertőzött területek tulajdonosaira kötelezően ki kell szabni a növényvédelmi bírságot – mondta el az osztályvezető. – Ennek mértéke azonban nagyrészt a fertőzöttség mértékétől és a terület nagyságától függ. Így 15 ezer forinttól akár 5 millióig is terjedhet, milliós bírságok kiszabására azonban még nem került sor az elmúlt években. Jellemzően inkább 20-50 ezer forint közötti összegekről beszélhetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!