2015.06.28. 10:57
Séfvándorlás
Panaszkodnak a vendéglátósok, mostanában aktuálisan a balatoniak, a szezon kezdetére valóságos séfvándorlás indult be, szakácsok, cukrászok szedték a sátorfájukat, és Ausztria irányába indultak szerencsét próbálni.
Smiling male chef with cooked food in kitchen
Fotó: Getty Images/Wavebreak Media
Az indok egyszerű: pénzt akarnak keresni. Többet, mint amit itthon kapnak. Tegnap reggel az egyik tévéadásban a vendéglátós érdekképviselet vezetője elmondta, míg itthon bruttó 150–200 ezerrel szúrják ki a szemüket, addig Németországban, Angliában vagy éppen a sógoroknál ennek akár 5–6-szorosát is megkeresik. Ráadásul az osztrákok a holt szezonban is adnak fizetést szakácsaiknak, cukrászaiknak, hogy megtartsák őket a hajrás időszakra. Nyugaton az ágazatot áfakedvezménnyel is támogatják, 5 százalékot kell csak fizetni a vendéglátósoknak, nálunk ennek többszörösét – érvelt az érdekképviseleti szakember.
Ha a séf vette a fáradságot, és nyelvet tanult, így nem kukaként indul útnak, szakmailag remekel, akkor a ranglétrán is hamarabb feljebb jut, ami fizetése emelkedésével is jár. Míg 5–6 évvel ezelőtt egy-egy meghirdetett állásra 15–20-an jelentkeztek, addig manapság jó, ha egy közül választhat a vendéglős, szállodás.
Este még bepácoltak harminc kiló húst a szakácsok, aztán zárás után SMS-ben felmondtak – panaszkodott az egyik étterem vezetője. Elegáns megoldásnak véletlenül sem nevezhető, de talán jól jellemzi a mostanra kialakult helyzetet. A KISOSZ akciótervet dolgozott ki a probléma megoldására. Abban a továbbképzések mellett az is szerepel, hogy segítik vállalkozóvá válásukat, nyáron dolgozzanak itthon, cserébe télen ausztriai munkát szereznek nekik. Gyanítom, a szakácsok és a cukrászok nagyfiúk, nem a KISOSZ-ra várnak. Megoldják saját problémájukat.