A kialvatlan nemzet

 Az Alvásorvosok Világszövetsége százhúsz (!) alvási rendellenességről tud. A magyar lakosság harmada – más felmérések szerint fele – napi két órával alszik kevesebbet, mint amennyire szüksége lenne. Ördögi a kör, hiszen a napi hajtás, a Kelet-Közép-Európában egyáltalán nem ritka vendégnek számító stressz miatt nehezebben hunyjuk álomra szemünket, emiatt viszont kialvatlanul, rosszkedvűen ébredünk.

Teljesítményünk csökken. De átélhető, átalható időnk is. A napi hat óránál kevesebbet alvók halálozási aránya 70 százalékkal magasabb az ennél többet alvókénál. Nulla-huszonnégyben pörög körülöttünk a világ, sok a villódzó fény, kevés a csend, rövid a nyugalom. A kialvatlanság miatt agyunk egyáltalán nem, vagy tévesen értelmezi mások érzelmeit, ez pedig társas kapcsolatainkra hoz rossz álmot. Ingerültség, türelmetlenség, hangulatingadozás, indokolatlannak vélt dühkitörések. Ugye milyen ismerős fogalmak? Jórészt a rossz és/ vagy kevés alvás miatt. Nem állíthatom, hogy mindaz, ami miatt olyanok vagyunk egymással és magunkkal, amilyenek, csak és kizárólag alváshiányunkra vezethető vissza. De hogy részben okolható érte, az biztos. Alvási kulturálatlanságunk miatt azonban – és ezt már alvásszakértők mondják – jórészt magunk vagyunk felelősek. Hányszor látják nyúzottnak férjük, feleségük, kollégájuk, szomszédjuk, osztálytársuk arcát? És ők a miénket?