Mit válasszak?

Ez van, az idő eljárt felette, elfáradt, utolsó erejével még szikrázott egyet, jelezve befejezte életét, pályafutását. Meggyászoltam, mert szerettem. Nem volt nagy neve, hiper-szuper funkciói, csak tette a dolgát, odapirított, amikor arra volt szükség. Nos, emiatt kénytelen voltam felkeresni egy áruházat, ahol efféle eszközöket árulnak.
Csak ámultam, hogy hányféle színű, formájú kenyérpirítót gyártanak, kicsitől az egész családot kiszolgálóig, még digitális kijelzővel is. Egyet előre eldöntöttem, sokkal többet nem akarok fizetni érte, mint anno az öreg harcosért, amely közel tíz évig volt konyhánk szolgálatában. Még körbe sem fordítottam a fejem a kínálaton, máris ott termett egy eladó. Kérdezte, mi járatban vagyok, én mondtam, ő már segített is. Én rámutattam egy ismert márkára, amire ő mondta, igen, igen, az jó…volt, de most már nem az.

Ráböktem egy másikra, mire mondta, igen, az is jó, de azt már nem azok gyártják, hanem a törökök, így már az nem az, csak a felirat. A következőre ismét jött a kontra. A végén vettem csak észre, hogy már a legdrágábbnál jártunk, na az jó! Erre meg én mondtam azt, hogy igen, igen, digitális kijelző, meg minden, de ez meg nekem nem jó, mert a pénztárcám azt mondja, hogy ne! Megköszöntem a segítséget, majd elbattyogtam a sor legelejére és leemeltem egy ismeretlen márkájú, de annál olcsóbb kenyérpirítót. Nem sípolt, nem zenélt, nem ismert a neve – amit azóta eladtak a törököknek – csak egy egyszerű kenyérpirító. Hazamentem, bekapcsoltam és pirított.