2016.06.02. 19:28
Berényi sikerek a horgászversenyen
Hatodik alkalommal rendezte meg a Pusztamizsei Horgász Egyesület május utolsó vasárnapján horgászversenyét a gyermekek számára.
fishing in a lake
Fotó: Getty Images/Hemera
A környező települések és Jásztelek általános iskolásainak részvételével zajló programon hét csapat, összesen negyven gyerek mérte össze horgásztudását és szerencséjét a Zagyva-holtágon – tájékoztatott Tamásné Mitiner Mária, a program egyik szervezője. A verseny kezdetekor Borsányi Attila, az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. A gyerekeket a horgászélmény és a vízpart szépségei mellett zene, trambulin, légvár is szórakoztatta, és nem maradhatott el idén sem az anyukák által sütött palacsinta sem, több száz fogyott a finomságból ez alkalommal is.
A horgászversenyen a jászberényi iskolák csapatai teljesítettek a legjobban, az első három helyet megszerezve. Első helyen végzett a Gyakorló Általános Iskola csapata, második helyet szerezték meg a Bercsényi Miklós Általános Iskola tanulói, a harmadik pedig a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola gárdája lett. Minden versenyző csapattag hasznos ajándékokat kapott az egyesülettől, de mindannyian kellemesen töltötték el a csodás természetvédelmi területen.