2016.06.07. 14:51
Már év végétől épülhetne az M4-es
Megjelent a közbeszerzési eljárás az M4 gyorsforgalmi út M0–Cegléd közötti szakasza tervezésére és kivitelezésére, eredményes eljárás esetén az év végén megkezdődhetnek a 44,3 kilométer hosszú út kivitelezési munkálatai – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A kivitelezés hazai központi költségvetési források felhasználásával valósul meg.
A kivitelezést két szakaszban végzik: Üllő–Albertirsa között közel 30 kilométer hosszúságban, illetve Albertirsa és Cegléd között 14,3 kilométeren. A megépülő gyorsforgalmi út még Dél-Pestre is hatással lesz: az Újszilvás feletti rész, a Tápiómente is végre lehetőséget kap a felzárkózásra.
A Cegléd és Ceglédbercel közötti szakasz a tervek szerint 2018. tavaszig, márciusig készül el.