A kislány, akit nem tart vissza gyógyíthatatlan betegsége sem

Sűrű élete van az abonyi Jenes Virágnak. A most tizennégy esztendős kislány gyógyíthatatlan genetikai betegséggel született, új tüdőt kapott, édesapja elhagyta a családot, édesanyja már nem él. Nagymamája ötvenévesen ment gyesre, hogy átvegye Virág és nővére gondozását, nevelését. „Csak a dolgomat teszem” – állítja a nagyi, aki most (is) roppant büszke unokájára: Virág a júliusi finnországi Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán több aranyérmet is szerzett. 

– Születése óta büszke vagyok a kis unokámra, ezt a sikert nem most érdemelte ki – állítja Venyigéné Csörgő Annamária, hozzátéve, Virág küzdelme már születésekor elkezdődött. Akkor, amikor édesanyjával közölték, gyermeke életképtelen lesz.
– Minden jóslat ellenére ez a csöppnyi gyermek küzdött az életért, iszonyatos erőt mutatva. Mi pedig ezt látva konok makacssággal vittük egyik orvostól a másikig a babát, hogy először egyáltalán kiderüljön az alapbetegsége, majd azért, hogy találjunk egy orvost, aki elvállalja Virág kezelését.
A SOTE-n dolgozó Kovács Lajos doktor volt az, aki hosszú-hosszú idő alatt felkészítette végül a kislányt a második újjászületésére.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Virág büszkén mutatta érmeit és az Abony feliratú zászlót a verseny után BEKÜLDÖTT FOTÓ
[/caption]

Ahhoz, hogy a kislány eljusson a számára megoldást jelentő tüdőátültetésig, előbb fel kellett erősíteni a gyermeket. Az átlátszó bőrű, csupa csont-bőr Virágnak el kellett érnie a tizennyolc kilogrammos súlyhatárt, hogy a műtétet Bécsben elvégezzék. A nagyszülők mindenben segítették az édesanyát és az édesapát, akik viszont nem tudtak megküzdeni az embert próbáló feladattal. Az apa otthagyta családját és hamarosan az édesanya sem volt már velük, évekkel ezelőtt meghalt.

– Néha bebújok a sarokba és töröm magam azon, miért történt minden úgy, ahogy történt. Miért nem lehetett a mi családunk olyan boldog, mint bárki másé? Mai napig nincsenek válaszok, csak feladatok. Amikor a kislány másfél éves volt, akkor állt elém a vejem a munkahelyemen és azt mondta: „Ria néni, tessék csinálni valamit ezzel a két gyerekkel, vegye magához a kicsiket!” Mit tudtam volna ebben a helyzetben tenni? Odaálltam a főnököm elé azt mondtam, legyen emberséges, engedjen el... Ötven évesen gyesre mentem. Amikor rövid időn belül a lányom is eltűnt, szolnoki panellakásunkat elcseréltük egy abonyi kertes házra, mert tudtuk, Virágnak az ottani levegő és nyugalom sokkal jobb lesz. Nem síránkoztunk, tettük azt, amit a szívünk, a lelkiismeretünk diktált.

– Virág a műtét után szépen és villámgyorsan gyógyult. Mindig is mozgékony kislány volt, csak – ahogy a nagyi fogalmaz – sete-suta. Dőlt, borult, mindig leütötte kezét-lábát. Ezzel az örökmozgásával hívta fel a testnevelő tanárja figyelmét arra (Virág Budapestre jár a Gyengénlátók Általános Iskolájába), hogy ebben a gyermekben több van, mint ami látszik. A kislány először úszott, majd két évvel ezelőtt elkezdett futni.
– A Trappancs Egyesülettel léptünk kapcsolatba. Vezetőjének, Feszt Tímeának szívügye, hogy a szervátültetettek minél jobban bekapcsolódhassanak a sportéletbe, ezzel tegye élhetőbbé mindennapjaikat.

– Virág náluk kezdett el atletizálni. A válogató versenyen láttuk először Virágocskát futni, ahol annyira meglepődtem az ügyességén, hogy még videózni is elfeledtem. Ez a csöpp kis szúnyog, az én kisunokám lenyűgözött eredményével, amivel aztán kiutazhatott Finnországba, az Európa-bajnokságra. Unokánk sikereiben mi vagyunk a legkisebb pontok, hiszen az, amit tettünk érte, az természetes.

– Kedvenc számom a száz méteres síkfutás volt, imádok futni! Nagyon izgultam, amikor a startvonalhoz álltam, még a lábam is remegett egy kicsit. Nem volt ám könnyű esőben futni, mert a verseny alatt végig csepergett az eső, de az járt az eszemben, csak azért is meg tudom csinálni! Az érmek gyarapodnak, ott lógnak a falamon. Most pihenek egy kicsit, megyek Mogyoródra, meg Szolnokra nyaralni, aztán folytatom a sulit is, meg az edzéseket is.

– Kedvenc számom a száz méteres síkfutás volt, imádok futni! Nagyon izgultam, amikor a startvonalhoz álltam, még a lábam is remegett egy kicsit. Nem volt ám könnyű esőben futni, mert a verseny alatt végig csepergett az eső, de az járt az eszemben, csak azért is meg tudom csinálni! Az érmek gyarapodnak, ott lógnak a falamon. Most pihenek egy kicsit, megyek Mogyoródra, meg Szolnokra nyaralni, aztán folytatom a sulit is, meg az edzéseket is. Virág büszkén mutatta érmeit és az Abony feliratú zászlót a verseny után BEKÜLDÖTT FOTÓ -->