Még az öböl kompján is ropták

A finnországi Riihimäki 1969 óta testvérvárosa Szolnoknak. Mint a legtöbb, ilyen jellegű kapcsolat, ez is a kulturális együttműködésekből nőtte ki magát. A huszonnyolcezer lelkes, Helsinkitől hetven kilométerre északra fekvő település várossá válásának első évfordulóját 1961-ben nagyszabású nemzetközi néptáncfesztivállal ünnepelte. Amelyre meghívást kapott a szolnoki Tisza Táncegyüttes, amely akkoriban harmincas évei elején–közepén járt. Így okkal feltételezhető, hogy az együttes első turnéjának igen komoly köze volt ahhoz, hogy testvérvárosi szerződés köttetett a két település között.

Most, az augusztus elseje és kilencedike között megtartott XI. Nemzetközi Néptáncfesztiválra visszatért első nemzetközi sikerei helyszínére a szolnoki csoport.
– Ezzel a turnéval indítottuk gyakorlatilag a jubileumi ünnepségsorozatunkat, hiszen a Tisza Táncegyüttes idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját – mondta el megkeresésünkre Simon Gyula, az együttes vezetője.

– Harmincnégyen utaztunk ki a fesztiválra, ahol rajtunk kívül német, olasz, ír és természetesen több finnországi csoport is fellépett. Két napig tartott a buszút oda, ugyanennyi ideig vissza. Nem volt egyszerű, de nagyon szép volt. Családoknál voltunk elszállásolva, Finnországban ez bevett gyakorlat. Így legalább volt szerencsénk bepillantani a finn hétköznapokba is. Nyolc, egyenként húsz- harminc perces műsort adtunk nyolc nap alatt, felléptünk a helyi színházban, a sportcsarnokban és néhány környező településen is.
 Az együttes Szlovákián, Csehországon, Lengyelországon, a Baltikumon át érkezett meg Finnországba. Ám a táncosok nem sokáig bírtak magukkal: miközben átkeltek a Finn-öblön, táncra perdültek a kompon, de táncra ragadtatták néhány utastársukat is. A hazainál lényegesen hűvösebb nyárban gyakori viseletük volt az esőkabát. Mivel erdei túrázásra is maradt idő, jól jött ez a kiegészítő ruházat. Ám a finn életérzés egyik alapja a szaunázás, ezt is kipróbálhatták a kemény fából faragott szolnoki táncosok.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Nagy sikert arattak a szolnoki táncosok, akik képünkön fellépés előtt láthatók BEKÜLDÖTT FOTÓ
[/caption]

A beltéri izzasztás után illik kiszaladni a friss levegőre – ez arrafelé augusztus elején sem jelent 18-20 foknál nagyobb hőséget. Majd nagy kiáltások közepette meg kell mártózni a levegőnél öt-hat fokkal hűvösebb vízben is.
– A város kulturális követei voltunk, szakmailag egy nagyon sikeres turnén vagyunk túl – folytatta az együttes vezetője. – Igyekeztünk Szolnok város hírnevét öregbíteni, bízom benne, hogy ez sikerült is. A helyi sajtó is elismeréssel írt rólunk. A magyar és az északi népek mentalitása közti különbség a színpadon is meglátszott. Azt szokták mondani, hogy nagyon odatettük magunkat, de fogalmazzunk finomabban: szétszedtük a színpadot. Ez nagyon tetszett a nézőknek. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nagy sikerünk volt. A legnagyobb szenzáció azonban Keresztfalvi Dénes volt. Ő már az első, 1961-es fesztiválon is föllépett, most 79 éves. A műsorunk elején karikásostorral jelent meg a színpadon. Ez már akkor, ’61-ben is szenzációs sikert aratott, most is hatalmas tetszést aratott.
 A finn turné egyfajta felvezetése volt a jubileumi évad ünnepségsorozatának. Az igazán nagy táncos dobást októberre tartogatja a hetven évesen is fiatalos Tisza Táncegyüttes.

Vasútállomásból testvérváros

Riihimaeki a hasonló nevű vasútállomásból nőtte ki magát Finnország 37. legnépesebb városává. A Szentpétervárig tartó vasútnak köszönhetően 1869-ben már kereskedelmi csomópont volt, amely fokozatosan beépült. Az ország fontos logisztikai központja, de fegyvergyára, optikai üzeme, valamint tejfeldolgozója is van. A finn nemzeti sportnak számító jégkorong több nagysága is itt született. Riihimaeki egy olimpiai bajnokkal és egy Nobel-díjassal is büszkélkedhet: Pekka Vasala 1972-ben lett aranyérmes 1500 méteres síkfutásban, Ragnar Granit 1967-ben kapta meg az orvosi Nobel-díjat.