Nem mindennapi hobbija van kollégánknak

– Sok-sok éve kezdődött ez a hobbim, talán 10–12 éves koromban. Az első kanalat (amit édesanyám kávéja mellé tettek ki) a Katalin Csárdában kaptam emlékül egy pincértől, akivel nagyon kellemesen elcsevegtem gyerekfejjel – meséli Zsuzsa.
– Gyönyörű szép mintája volt az evőeszköznek, nagyon tetszett. Ez alapozta meg a gyűjteményemet, innentől kezdve már tudatosabban figyeltem a kiskanalakat. A formájukat, színüket, azt, hogy miket véstek bele. Még a nagymamám padlására is felmentem kutakodni, hátha találok magamnak egy–két kincset. Rá is leltem jónéhány negyvenes évekbeli evőeszközre, ezek szintén az első darabjai voltak a gyűjteménynek. Innentől kezdve már a barátok, rokonok is hoztak nekem kanalakat.

Kollégánk kedvence egy ezüst kiskanál, amelyet édesanyja hozott Írországból. Külön vitrinjük még nincsen ezeknek a tárgyaknak, de Zsuzsi álma, hogy csináltasson legalább egyet a különösen szép daraboknak.
– Néha előveszem a több mint százdarabos gyűjteményt, kiteszem magam elé, nézegetem őket, és próbálok visszaemlékezni, kitől kaphattam, milyen történet fűződik hozzá. Persze, időnként meg is takarítom őket, fényesre dörzsölöm puha ronggyal, had’ csillogjanak! – meséli Zsuzsa, akinek egészen különleges kiskanalai is vannak, ilyen például egy világháborús kórházból származó patinás darab. Nincsen tévedés: rá van írva, mi a német kórház neve. Légitársaságok kiskanalai is a gyűjteményt gazdagítják, valamint olyan evőeszközök, melyek az európai fővárosok főbb látványosságait mutatják be. Ez utóbbiakat nagy becsben tartja, dobozban várják a vitrin elkészültét.
– Kijárok a bolhapiacra, hátha rábukkanok egy–két izgalmas kiskanálra. Többen kérdezték már, vajon használom-e a gyűjteményem darabjait. Hát nem... annál sokkal értékesebbek nekem, minthogy a reggeli teát ilyenekkel kevergessem.

J. ZS. Bánkuti Zsuzsa gyűjteményében különlegességek is megtalálhatók FOTÓ: Csabai István -->