2016.12.12. 16:30
A család minden tagja várja az újságokat
Lapunk nyereményakciója keretében ez alkalommal a Jászapátin élő Sóti József nyerte a tizenötezer forintos vásárlási utalványt.
Előfizetőnk elmondta, hogy több mint egy évvel ezelőtt próbaolvasóként ismerte meg napilapunkat.
– Egyetlen más újságban sem találom meg ilyen mennyiségben, illetve ilyen gyorsan egy-egy adott esemény után lakóhelyem, illetve megyénk történéseiről szóló híreket, ezért döntöttem úgy, hogy előfizetek a lapra. Ráadásul az előfizetéshez kötötten számos színes újságot is hoz a kézbesítő rendszeresen, melyek a család minden tagja számára rendre érdekes olvasnivalóval szolgálnak. A megyei lapban a közélet hírei mellett a bűnügyekről szóló tudósításokat is mindig átböngészem reggelente.
– Nagyon korán, már reggel hat óra előtt indulok a munkába – tette hozzá olvasónk –, de már akkor a postaládában van az újság, szerintem ez is nagyon fontos, mert így már munkába menet tájékozódhatom szűkebb hazánk történéseiről.
Egyelőre a család még nem döntötte azt el, hogy mire fordítják a nyeremény összegét. Nagy valószínűséggel persze a karácsonyi bevásárláshoz jön majd jól a vásárlási utalvány – tudtuk meg Sóti Józseftől.