Közélet

2017.04.28. 07:01

Álmodozzunk!

Hiszem, hogy az álmodozás nem az élet megrontója. Két napja Koós János bizonygatta szerkesztőségünknek, hogy nagyon is kellemes dolog álmodozni!

Joó Zsuzsa


Ébren természetesen – hangsúlyozta –, főleg, hogy ő alvás közben soha nem álmodik. Amikor aztán beteljesül egy vágy, amikor az éber álom kézzel fogható valósággá változik, az remek érzés. Persze, lehet, hogy eleinte meg kell küzdeni az ismerősök szánakozó pillantásával, a „jó barátok” cinikus megjegyzéseivel, a család rosszalló véleményével. De ha e nehézségeken átrágja magát az ember, és az elképzeléseit csak azért sem adja fel, messze juthat.

Koós Jánosnak gyermekkori vágya teljesült akkor, amikor felvették a Zeneakadémiára, oboa szakra. Most, 80 évesen is elégedetten gondol vissza sikerére... De nem kell messzire mennünk sem időben, sem földrajzilag: pár éve egy abádszalóki házaspár is mert nagyot álmodni: egy hazánkban nem éppen őshonos növény, a csili termesztésébe fogtak.

A helyiek elnéző mosollyal hallgatták terveiket, a szülők viszont már éles kritikával illették e fene nagy bolondságot. S miközben kudarc és sikertelenség övezte kezdeti útjukat, ők kellő öniróniával és még ennél is erősebb eltökéltséggel folytatták vállalkozásukat.
Pár hete elnyerték az Év Gazdája címet. Érdemes odafigyelni a mi ábrándozó gyermekeinkre is, akikből ki tudja, lehet, hogy valóban űrhajós, kutató vagy királykisasszony lesz – a világ leghíresebb színpadán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!