2017.06.02. 13:50
Jernye lesz az újabb testvére Cserkének
Újabb testvérvárosa lesz a településnek: a szlovákiai Jernye. A testvérvárosi kapcsolat kezdeményezéséről kedden döntött a képviselő-testület.
Illési Sándor alpolgármester elmondta, évek óta fontolgatták, hogy jó lenne szorosabbra fűzni a két község közötti kapcsolatot. Ismeretes, a cserkeszőlői kötődésű híres festő, Szinyei Merse Pál itt töltötte élete nagy részét, itt is hunyt el 1920-ban. A család kastélya mai napig megvan, csakúgy, mint Cserkeszőlőn.
– Azt tervezzük, hogy a jövőben közösen pályázunk uniós forrásra a Szinyei-kúriák további felújítására, az épületek fenntartására és működtetésére, valamint további más Szinyei Merse-hagyaték gondozására. Erre javaslatot is teszünk a jernyei önkormányzatnak.
Az alpolgármester hozzátette, két hete Cserkeszőlőn jártak a jernyeiek, akik megismerkedtek a tiszazugi községgel, annak történetével és természetesen megnézték a cserkei Szinyei-kúriát és a nemrégiben felújított borospincét is. A jernyei polgármester, Flórián Gina elmondta, nem zárkóznak el a testvérvárosi kapcsolat létesítésétől, így várhatóan július végén a szerződést is aláírhatják. Addig a cserkeiek előkészítik a szerződést, majd kiutaznak Jernyére, ott válik hivatalossá a két település testvérvárosi kapcsolata.