2017.06.15. 16:30
Kikerülnek a szelektív hulladékgyűjtők
Szelektív hulladékgyűjtő edényeket helyeznek ki a Tisza-tó térségében a Tiszta tó a Tisza-tó projekt második ütemében. Emellett az Albatrosz-kikötőben is bemutatták a tó új kabalafiguráját június 15-én.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács Sándor ismertette a projekt elemeit. Külön köszöntötte a Kossuth Lajos Gimnázium megjelent osztályát, hangsúlyozva mennyire fontos a fiatalok szemléletformálása, környezetbarát nevelése.
- Példás összefogás valósult meg a támogatók, önkormányzatok, turisztikai szolgáltatók és civil szervezetek közreműködésével a Tisza-tó értékeinek és tisztaságának megőrzése érdekében. Fontos, hogy ezeket az értékeket természetes formájában őrizzük meg és adjuk tovább a következő generációnak - fogalmazott a megyei elnök.
[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Fotók: Ujvári László
[/caption]
A program eredményeit méltatta Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere. Örömét fejezte ki, hogy a második ütemben Tiszafüreden is kihelyezésre kerültek szelektív hulladékgyűjtő edények, majd a program fontosságát hangsúlyozta.
A vendéglátással egybekötött eseményen elhangzott, hogy a Tisza-tó kabalafigurájának elnevezésére továbbra is várják az ötleteket egészen június 30-ig.
A Tisza-tó körül hat helyen lesznek kihelyezve hulladékgyűjtő edények.