TISZASZENTIMRE

2017.07.11. 15:57

A teljes baromfiállományt cserélik Szentimrén

Klímával felszerelt modern tojástároló, új építésű szociális blokkok. Nem az várja az egyszeri látogatót Tiszaszentimre farmján, amire látatlanban számít. Folyamatosan fejlesztenek, ráadásul az innen származó tojás és hús elsősorban a falu igényeit elégíti ki, de még a piacra is jut belőle.

UL

Mindössze egyetlen nap tojástermése ez – mutatja a telep egyik munkása

Fotó: Ujvári László

A közmunkaprogram keretében 2011 óta működik a farm Tiszaszentimrén. Először­ sertéstartással foglalkoztak, majd ezt bővítették ­tovább.

– Nyolc anyakocát vásároltunk annak idején, majd a szaporulatnak köszönhetően folyamatosan növekedett az állomány. Néhány évvel később kezdtük a baromfitartást.

– A kisüzemeknél előírás szerint ezerötszáz tojó a felső limit, ezt ki is használtuk – mondta lapunknak Koczúrné Tóth Ibolya polgármester.

A tojással ellátják a község konyháját és tésztaüzemét, a felesleget értékesítik.

Ottjártunkkor megtudtuk azt is, hogy hazai pályázaton most nyertek forrást a tojóállomány teljes cseréjére, ami a közeljövőben meg is valósul, egy-két hónapon belül újabb ezerötszáz baromfi érkezik a szentimrei farmra.

Mivel a faluban nem volt megfelelő méretű sertésól, az induláskor igyekeztek úgy kialakítani a farmot, hogy a telepek egymáshoz minél közelebb legyenek, a megközelítés pedig egyszerű. Egy ­régi bánya­gödröt rekultiváltak önerőből a református szociális szolgáltatóközpont mellett, oda került először a sertés­telep, majd a tyúktelep, ­később a szociális és kiszolgálóépületek.

Mindössze egyetlen nap tojástermése ez – mutatja a telep egyik munkása
Fotós: Ujvári László

– A sertéstelep bevételéből építettük meg a tyúkistállót, a tojástermés bevételéből pedig a szociális blokkokat. Az előírások miatt mindkét telephez külön kiszolgálóépületre volt szükség – magyarázta a településvezető.

A bevételt mindig visszaforgatják és további fejleszté­sekre használják fel, így ­nemcsak a település gazda­sági helyzete javul, hanem az ott dolgozó tizenkét helyi­ munka­körülménye is.

Tanulva­ az abádszalóki madárinfluenza okán jelentkező tojáskárból, tervezik egy ­tojássterilizáló berendezés megvásárlását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!