ABONY

2017.09.30. 11:25

Megmutatták a fogyatékkal élő emberek értékeit – ilyen volt az „érzékenyítő nap”

Különleges kezdeményezéssel irányította a figyelmet a fogyatékkal élőkre az Egyedül Nem Megy Alapítvány. A rendezvény sikerén felbuzdulva, az egyesület hagyományt teremtene az „érzékenyítő” programból.

Több százan látogattak el a programokra, melyek közül az egyik legnépszerűbb a segítő kutyás bemutató volt

Forrás: Beküldött fotó

– 2004-ben alakult meg alapítványunk, mely annak érdekében jött létre, hogy élményeket közvetítsünk a fogyatékkal élő személyek felé, és azok irányába, akik velük foglalkoznak.

– Fő célunk a fogyatékkal élő emberek megismertetése és egy elfogadóbb környezet létrehozása – avatott be Járdányné Dóka Mária, az Egyedül Nem Megy Alapítvány elnöke, aki egyesületével nemrégiben különleges eseményt hívott életre a Pest megyei városban.

– Szeptember közepén szerveztük meg rendhagyó programunkat, az érzékenyítő napot, hogy megmutassuk a fogyatékkal élők értékeit, megismertessük mindennapjaikat, ennek érdekében pedig több programmal is készültünk.

– Népi ügyességi játékok, segítő kutyás bemutató és rajzverseny is fűszerezte az eseményt, melyet a helyi sportcsarnokban és a művelődési házban szerveztünk meg – mesélte az alapítvány elnöke.

– Ez a mostani volt az első érzékenyítő napunk, de szeretnénk, ha hagyománnyá válhatna a kezdeményezés.

„Hiszen megdöbbentő volt látni, mennyien álltak mellénk, amikor a kezdeményezés támogatásáról volt szó.”

– Pizzát, pogácsát és üdítőt kaptak a gyerekek, ráadásul nosztalgiakórus, a helyi néptáncegyesület, a művelődési ház és iskolák is segítő kezet nyújtottak nekünk – beszélt a városi összefogásról, majd elmondta, nagy számú közönséget vonzott a rendezvény.

– Több százan látogattak el a programokra, melyek közt a legnépszerűbb a segítő kutyás bemutató volt, de sokan voltak kíváncsiak az esti hangversenyre is – idézte fel.

Több százan látogattak el a programokra, melyek közül az egyik legnépszerűbb a segítő kutyás bemutató volt
Forrás: Beküldött fotó

Az alapítvány a szociális toleranciát támogató eseményeken túl más újítást is megvalósítana.

– Szeretnénk létrehozni Abonyban a fogyatékosok nappali intézményét, melyhez hasonló még nincs a városban. A létesítéssel kapcsolatban igényfelmérést is végeztünk, s már kapcsolatba léptünk a református szeretetszolgálattal és az önkormányzattal is, ahonnan már jelezték, segítenének a kialakítási feladatokban – adott hangot örömének az alapítvány vezetője.

Szakmai kerekasztal-beszélgetésre is sor került

Lényeges, hogy a fogyatékkal élők közvetlen környezete használható információk birtokában legyen arról, miként segíthetők ezek az emberek a mindennapi problémák leküzdésében, képességeik folyamatos fejlesztésében, kreativitásuk javításában, a közösségi életbe történő bekapcsolódásuk elősegítésében.

Ennek érdekében a rendezvény keretein belül szakmai kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol az adott téma szakértői és szülők cserélhettek gondolatokat a legfontosabb tudnivalókról.

Hartai Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!