JÁSZAPÁTI

2017.09.09. 13:30

Százak csatlakoztak a körmenethez Kisboldogasszony ünnepén

A város katolikus híveinek közössége nagy lelkesedéssel üdvözölte ismét Jászapátin Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, aki – ahogy korábban be is számoltunk róla – a Kisboldogasszony római katolikus templomban mutatott be szentmisét az elmúlt hétvégén.

A körmenet is a hívők összetartozását erősítette

Fotó: Banka Csaba

A Mária kitartását, kiengesztelő bűnbánatát és türelmét a hívek elé példaként állító Csaba testvér hívó szavára több százan csatlakoztak a Kisboldogasszony-napi ünnepi misét követő, szokásos körmenethez.

A körmenet is a hívők összetartozását erősítette
Fotós: Banka Csaba

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei szerda délelőtt a Pájer Antal Művelődési Házban mutatták be Heltai Jenő: „A néma levente” című színdarabját.

Böjte atya pártfogoltjainak előadását nagy érdeklődés kísérte.

A bemutatónak helyet adó kultúrotthonban telt ház előtt játszhattak a fiatalok, és nagy sikert aratott a színdarabjuk. A diákok egyébként Jászapáti után Heves megyében is tartanak előadást, ma este ugyanis Egerben mutatják be a darabot.

Csaba testvér Hevesen és Egerben is szentmisét ce­lebrál.

Banka Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!