SIKER

2017.10.22. 14:29

Két szolnoki gimnázium is a legjobbak között

Idén is közzétette a 2016-os év eredményei alapján készített, középiskolai rangsorokat tartalmazó listát az egyik gazdasági szaklap.

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium idén az országos 35. helyet szerezte meg, ugyanakkor Jász-Nagykun-Szolnok megyében az első helyen áll, a vidéki középiskolák rangsorában pedig az országos 16. helyen.

Egyes érettségi vizsgák százalékos eredményét, a szövegértés és a matematika kompetencia-mérés, illetve a felsőoktatási felvételi eredményeit vették alapul a helyezéseket kialakító összesítésnél.

– A listán elért helyezésünk lényegében nem változott a tavalyi 30. helyhez képest, az elmúlt öt év átlaga alapján a Verseghy a 25. helyen áll – mondja Pogány Gyula, az intézmény igazgatója. Hozzátette, a mostani 4. évfolyam nem annyira erős, így a 35. hely várakozáson felüli.

Kérdésünkre, van-e esély a közeljövőben bekerülni a Verseghynek az első tíz gimnáziumba, Pogány Gyula azt válaszolja, nem valószínű. Az élbolyban álló, rendkívül erős budapesti iskolákkal nehéz felvenni a versenyt.

– Ha a mostani átlagot tartani tudnánk a későbbiekben is, már az nagyszerű lenne – tette hozzá az iskola vezetője.

Ugyanebben a rangsorban a Varga Katalin Gimnázium az 51. helyen áll, ugyanakkor az iskola két tanítási nyelvű programja országos első lett. A 2016-ban érettségizett 12. osztály eredményeit hasonlították össze az országban működő többi, két tanítási nyelvű képzést folytató iskola eredményeivel.

A Varga Katalin Gimnázium diákjai évek óta kimagaslóan teljesítenek: a 2013-ban érettségizett kéttannyel­vűsök szintén országos elsők voltak, a tavalyi rangsorban pedig az előkelő harmadik helyen végeztek.

Joó Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!