2017.10.26. 19:49
Megmutatják a jászsági diákoknak, hogy itthon is lehet jó szakmát és munkalehetőséget találni
Kétnapos szakmaválasztó kiállítást szervezett Jászberény önkormányzata együttműködve a térségi szakképző intézményekkel valamint a jászsági vállalkozásokkal.
A Bercsényi úti Sportcsarnokban, hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal nyílt meg a szakmabemutató. A kiállításra két nap alatt az előzetes regisztráció alapján mintegy ezer fiatal érkezik a jászsági általános iskolából.
A diákok kilenc szakképző intézmény, illetve tizenhat vállalkozás ajánlatai között böngészhetnek.
A bemutatóra érkezőket Dr. Szabó Tamás Jászberény polgármestere köszöntötte. Mint mondta, napjainkban központi téma a munkaerő kínálat, illetve a szakképzés helyzete, a munkaerő utánpótlás biztosításának lehetőségei.
A polgármester úgy vélte, hogy az önkormányzatoknak, az általános- és középiskoláknak, valamint munkaadóknak együtt kell működnie, a szakmák megismertetésében, hogy a fiatalok a számukra leginkább megfelelő képzést választhassák.
A kiállítást megnyitó Pócs János országgyűlési képviselő szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a képzett szakemberek itthon maradjanak, és ne külföldön – akár szakképesítést nem igénylő szakmákban – helyezkedjenek el.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/-L0S5OWlmou9hrbOQjDnpQYbRy8b6naI-nx0E-asI-E/fill/4608/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJiNzMzNWI3M2IwYTRkNTc5ZjU1MTcxMmYwNzMyMzMw.jpg)
Fotós: Banka Csaba
Azt kell megmutatni a diákok számára, hogy mit jelent ma egy modern üzemben dolgozni, hogy az elmúlt évtizedekben sokat változtak a szakmák.
A kiállítás két napja alatt a jászsági általános iskolákból érkező diákok csoportokban látogatták végig a standokat, közben képet kaphattak arról, hogy melyik szakmai terület lehet számukra a legjobb a pályaválasztás alkalmával.
Banka Csaba