SZOLNOK

2017.10.27. 18:45

Több százezer forinttal támogatják a szolnoki fiatalok lakáshoz jutását

A kötelező minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése, valamint az ebből adódó bérfeszültség rendezése okán a szolnoki közgyűlés csütörtöki soros ülésén elfogadta a Szolnoki Sportcentrum NKft. idei üzleti tervének és támogatási szerződésének módosítását.

Ebben szerepel, hogy a bérköltségek fedezetére 7,6 millió forintos támogatást kap a társaság.

­Hasonló indokból a ­Szigligeti Színház 13 millió forintot kap, illetve a képviselők döntésükkel támogatták, hogy a vétlenül, ráadásul a teátrumot sújtó emberi tragédiával végződő közlekedési balesetben ronccsá lett cégautó pótlására új járművet vásároljon a színház, mintegy 10 millió forintból.

Számos más támogatás mellett a város 1996 óta segíti a szolnoki fiatalok lakáshoz jutását. A Családbarát Szolnok programot az önkormányzat 2010-ben elégséges érdeklődés és megfelelő forrás hiányában felfüggesztette, ám most új elemekkel és kondíciókkal újra életre keltette.

A közgyűlés elfogadta, hogy az első lakáshoz jutó helyi fiatalokat gyermektelen kérelmező esetén 200, 1 gyermek esetén 250, 2 gyermek esetén 300, 3 vagy több gyermek esetén 350 ezer forinttal támogatja.

A jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán a korhatár emeléséért lobbizott, függetlenként a baloldali ­frakció egyik tagja, Tóth Istvánné pedig azért szólalt fel, hogy a fia­talok már idén tudjanak a programra pályázni.

A támogatás ugyanis 2018. ­március elsejétől igényelhető, ez az időhatár nem változott.

A Magyar Államkincstár 520 millió forintos hozzájárulásával újjáépül a Szapáry úti óvoda. A régi épület helyett egy újat emelnek, s ide költözik a Szolnok Városi Óvodák igazgatósága is.

„Zöldülő belváros” elnevezéssel a Hősök tere és környékének megújítása érdekében mintegy 338 millió forintnyi támogatás igénylésére pályázik a város.

A Simon Ferenc úti után átépítés előtt állnak a Móra és az Aranyi Sándor úti bölcsődék is, melyeket összességében mintegy 85 millió forintból fejlesztik.

Mészáros Géza

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!