Tragikus véget ért Szűcs Sándor története, kinek nevét az egyik tiszaligeti pálya is viseli

Mint a ­Szolnoki MÁV játékosát, ­tizen­kilenc évesen behívták a magyar ifjúsági válogatott ­keretbe, és 1940. május ­19-én helyet­ is kapott az ­ifjúsági csapatban.

A ­Budapesten lejátszott mérkőzésen Románia­ ifjúsági csapatát 1–0 arányban győzték le. Ezután még két ­esetben szerepelt az ifik között: 1940. szeptember ­29-én a jugoszláv és december 8-án a horvát ifik ellen.

Húszévesen, 1941. március 23-án játszott első alkalommal a felnőttválogatottban Belgrádban, ­Jugoszlávia ellen az alábbi összeállításban: Csikós-Szűcs, Polgár, Bíró-­Sáros III., Lázár-Kincses, Berecz, Zsengellér, Bodola, Gyetvai. Az eredmény 1–1 lett.

Ettől kezdve nyolc éven keresztül stabil tagja volt a nemzeti tizenegynek, tizenkilenc alkalommal mint hátvéd. 1948. október 3-án Budapesten a Magyarország–Ausztria mérkőzésen volt utoljára válogatott. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány a mérkőzés utolsó percében küldte csereként pályára. Szűcs Sándor 1945-ben a szolnoki MÁV-tól az Újpesthez igazolt át, és ott is játszott végig.

Az élete és sorsa ott vett fordulatot, amikor több ismert labdarúgó – ki így, ki úgy – külföldre távozott, és alakítottak egy emigráns csapatot. Hungária néven portyáztak, és jól jövedelmező mérkőzéseket játszottak különböző országok nagyvárosaiban. A kint lévők több itthoni játékossal felvették a kapcsolatot – többek között Szűcs Sándorral is –, és csábították őket meggazdagodni. 1950-et írtunk.

A magyar hatóságoknak nem tetszett az illegális csapat, és ellene többször tiltakoztak. A kinti csapatnak Olaszországban volt a székhelye. 1950-től nagyon megszigorították a nyugati és déli határok védelmét, minden eszközzel megakadályozták, hogy bárki illegálisan elhagyja az országot. Legálisan meg pláne…

1950. január elejétől az Újpest Sportegyesület a Belügy­minisztériumhoz került. A „Dózsa” nevet vette fel és valamennyi sportoló a belügy „dolgozója” lett. Szűcs Sándor is rendőrtiszti rangot és beosztást kapott. 1948/49-ben Szűcs Sanyinak az újpesti Duna-parton jól menő ismert vendéglője volt.

A feleségétől való „elválás” után Kovács Erzsi énekesnővel élt együtt, és az országot is együtt akarták elhagyni Ausztria felé egy konspirációs ávós tiszt „segítségével”. A szökés olyan jól „meg volt szervezve”, hogy már várták őket. Szűcs Sándort lefegyverezték, mindkettőjüket megbilincselték, és a Fő utcáig meg sem álltak velük.

A bíróság az ügyész vádirata szerint fegyveres szökésért kötél általi halálra ítélte Szűcsöt. Az ítéletet 1951. június 4-én végrehajtották. Harmincéves volt akkor.

Az ítélet példa nélküli volt, a hatalom viszont példaértékűnek titulálta. Ezzel a koncepciós szökéssel, szöktetéssel példát akart statuálni az elitsportot képviselők előtt. Akkoriban az a sportoló, aki „kint” maradt, számolhatott azzal, hogy családjának egy tagját börtönre vagy munkatáborra ítélik.

A leírtakat összegezve – nélkülözve a teljességet – azt hiszem, szabad annyi megjegyzést tenni, hogy Szűcs Sándor nem kapta meg az őt megillető helyet szülővárosának sporttörténetében. (Nemrég a Tiszaligeti Stadion négy edzőpályáját a múlt század meghatározó szolnoki játékosairól nevezték el, az egyiket Szűcs Sándorról – a szerk.)

Szurovecz Pál, Szolnok, olvasói levél