TISZAFÜRED

2017.11.06. 13:55

Olyan jön, ami eddig még nem volt – végre kutyussal is lehet majd fürdőzni Tiszafüreden!

Ilyen még nincs a Tisza-tónál, de az országban is csak kevés, pedig Európa nyugati részén már bevett szokás. A következő szezonban már kijelölt kutyabarát fürdőhely várja a turistákat a tiszafüredi Holt-Tisza-parton. Most fogadták el az erről szóló határozatot.

Nyáron fogalmazódott meg először annak gondolata, hogy kutyabarát fürdőhelyet kellene kijelölni a szabadstrand egyik szakaszán. A tapasztalatok szerint évről évre többen látogatnak el a Tisza-tóhoz négylábú kedvencük, kedvenceik társaságában, de a helyiek körében is nagy igény mutatkozik.

– Egyre több kutyás turista jön a városba, ezzel is szeretnének egy új szolgáltatást nyújtani, ezáltal pedig vonzóbbá tenni a várost. Tiszafüreden is sokan tartanak kutyákat, így a helyiek számára is kedvező előrelépés lehet egy kutyafürdőhely kijelölése – mondta honlapunk kérdésére Ujvári Imre polgármester.

– Tiszafüred egy állatbarát település. Idén meghirdettük az Állatbarát Település programunkat, ezen célunkat szeretnénk tovább erősíteni az ilyen intézkedésekkel. A Tisza-tó környékén még nincs ilyen, de megyeszerte és országosan is kevés – magyarázta a településvezető.

A határozat értelmében egy partszakaszt jelölnek ki a szabadstrand és a Morotva Kerékpáros Pihenőpark között, a partéltől számítva mintegy hatvan méter szélességben, hetven méter hosszan.

A szabályozás a következő szezontól lép életbe, a kijelölt partszakasz május elejétől szeptember végéig áll majd az ebek és gazdáik rendelkezésére.

Nem ismeretlen tényező, hogy ahol kutyák vannak, ott kutyapiszok is akad. Az ebből fakadó kellemetlenségeket pedig kezelni kell. A mostani intézkedés keretében – a strandszakasz kijelölése mellett – húsz kutyapiszok-gyűjtő kihelyezéséről is határoztak.

Ezeket a közfoglalkoztatottak készítik fából és vasból, az edényeket tetővel és zacskóadagolóval látják majd el.

– Célunk ezt a szemléletmódot minél több területen megjeleníteni, így minél több területen szeretnénk megvalósítani hasonló intézkedéseket. Jelenleg a gyepmesteri telep fejlesztésén dolgozunk – jegyezte meg Ujvári Imre.

Most a szennyvízelvezetést oldják meg, jövőre pedig új kennelsort készítenek, így körülbelül tizenöt férőhellyel bővül majd a telep.

Felhívják a figyelmet

A helyhatóság a felelős állattartás fontosságára és az állatvédelemre szeretné felhívni a figyelmet.

Már hónapokkal korábban elindították a Fogadj örökbe egy kutyát programot, ezzel a füredi gyepmesteri telepen lévő ebeknek szeretnének új gazdit találni.

Ez a szemléletmód azonban nemcsak az önkormányzatot jellemzi. Egy tiszafüredi szálloda is például hasonló kutyabarát szolgáltatásokat vezetett be, érkezéskor például kutyatáppal várják a kedvenceket.

Ujvári László

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!