2017.11.29. 12:45
Rangos kínai intézménnyel működne együtt a szolnoki egyetem
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a szolnoki karral is működő kecskeméti székhelyű Neumann János Egyetem és a világ negyvenedik legrangosabb egyetemének számító, sanghaji Fudan Egyetem.
E szerint 2019 szeptemberétől közös, a legmagasabb szintnek megfelelő, de nem doktori fokozatú üzleti képzést indítanak majd.
Az erről szóló szándéknyilatkozatot Ailer Piroska, a Neumann János Egyetem rektora és a kínai egyetem vezetője írta alá kedden, a Parlamentben.
– Természetesen igyekszünk mi is majd részt venni ebben, és az együttműködésből a lehető legtöbbet kamatoztatni, de még nagyon kezdeti fázisban van ez a megállapodás.
– Így azt, hogy a szolnoki karral milyen szakterületen, milyen tudományterületen indulhat el az együttműködés, egyelőre korai lenne megmondani – válaszolt honlapunknak a témában Lakatos Vilmos, a Neumann János Egyetem szolnoki karának dékánja.
Az együttműködés legnagyobb jelentősége, hogy ezzel a magyar egyetem a tizenhat országot tömörítő kelet-közép-európai régió felsőoktatási központjává válhat az üzleti képzésben.
Molnár-Révész Erika