2017.11.12. 18:45
Tudományos konferenciát tartottak Kunmadarason
Helytörténeti kutatók, néprajzosok, muzeológusok, társadalomkutatók és egyetemi tanárok ültek össze a Magyar Tudomány Napja alkalmából.
Honismeret, Helytörténet Jász-Nagykun- Szolnok Megyében címmel tartottak tudományos konferenciát a madarasi községháza dísztermében, november 11-én.
A jászkunság meghatározó kutatói és szakemberei folytattak eszmecserét. Előadások hangzottak el a Jász-Nagykun- Szolnok megyei helytörténeti kutatás helyzetéről, a honismeret és a közoktatás kapcsolatáról, vagy helyi identitásról, de terítékre került több települési honismereti és kulturális egyesület munkájának, működésének bemutatása is.
– Ez a konferencia minden évben megrendezésre kerül a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Tudományos Egyesület szervezésében, változó helyszínen.
– Idén Kunmadarasnak számos jól sikerült rendezvénye volt, a tudományos kutatómunka terén is előtérbe került a település, talán ez az oka a helyszínválasztásnak – mondta kérdésünkre Laczkó Tóth Bertalanné, a házigazda Kunmadarasi Honismereti Egyesület vezetője. A nyugalmazott középiskolai tanár hozzátette: nagyon büszkék arra, hogy fogadhatták a konferenciát.
Megyei Helytörténeti-Honismereti Konferencia Kunmadarason
A program levezető elnöke Prof. Barna Gábor, az MTA doktora volt. Megjelent és köszöntőt mondott Kovács Sándor, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és Guba László, Kunmadaras polgármestere, a megnyitón pedig közreműködött Kállai Erzsébet énekes és a kisújszállási mazsorettek.
Kísérőprogramként Kunmadaras történelmi képeskönyvét tekinthették meg az érdeklődők.
Ujvári László