JÁSZKUNSÁG

2017.12.10. 14:30

Így óvjuk értékeinket az ünnepi forgatagban is!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai a gépkocsifeltörések megakadályozása érdekében.

Forrás: police.hu

A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít az év utolsó heteire. Az áldozattá válás megelőzése érdekében azonban kérjük fokozott odafigyelésüket, hogy az ünnepi hangulatot ne árnyékolhassa be semmilyen jogsértés!

A közelgő ünnepek előtt sok időt töltünk az ajándékok felkutatásával a karácsonyi forgatagban, vásárokban, ugyanakkor hajlamosak lehetünk megfeledkezni olyan alapvető dolgokról, mint az értékeink biztonsága.

Az elkövetők általában nem egyedül dolgoznak és – sokszor már előre kifigyelve – gyakorlottan választják ki, mely autót érdemes feltörni, mérlegre téve az azzal járó kockázat mértékét, valamint a várható zsákmány értékét – írja közleményében a megyei rendőrség.

Csak pillanatok kellenek ahhoz, hogy a gépkocsi ablakát betörjék, majd villámgyorsan távozzanak a megszerzett táskával. A bűncselekmény bekövetkezését ugyan egy riasztó azonnal jelezheti számunkra, azonban azt megelőzni helyettünk nem fogja!

Ne feledje, az autó nem biztonságos tárolóeszköz!

Ne hagyjon mobiltelefont, GPS-t (a tartókonzolt sem) táskát, csomagot, továbbá egyéb értékes műszaki cikket, valamint személyes iratokat, pénzt, bankkártyát és a gépjármű okmányait az utastérben, de a „kesztyűtartóban” sem!

Még üres táskát, ruhaneműt se hagyjon a gépjárműben!

Mindig zárja be az ajtókat, az ablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót akkor is, ha csak pár percre száll ki! Kiszállás után ellenőrizze a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét!

Használjon mechanikai (kormány-, pedál-, váltózár) védelmet is a riasztóberendezés mellett!

Ha a gépkocsiba rádiót, cd-, mp3 lejátszót vásárol, olyan készüléket vegyen, amelynek levehető előlapja van, vagy fiókszerűen kihúzható!

Ha módjában áll, vegye igénybe az őrzött parkolókat és az értékmegőrzőket!

Előfordulhat, hogy az elkövetők ki- és beszálláskor megszólítják a kiszemelt áldozatot, majd különféle módon elterelik figyelmét, így a már nyitott utastérből észrevétlen ellophatják értékeit! A figyelemelterelő módszerek tárháza óriási. Legyen éber és körültekintő!

Forrás: police.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!