„A jóra való törekvés ott van a szívek mélyén” – rengeteg szívszorító emléket őriz Erzsike néni

– Egy alkalommal meghívást kaptam a médiahajóra, amely a budapesti Vigadó térről indult és egészen Szent­endréig ment. Számos neves újságíró volt jelen. Ekkor azt kérdeztem magamtól, mit keresek én itt?

– Fantasztikus érzés volt az egész út, és itt kerültem közel az újságíráshoz – kezdte mondandóját a belvárosi plébánián Varga Zoltánné, aki nemrégiben Embertől emberig címmel könyvet is írt a jótékonysági szervezet szolnoki emlékeiről.

Erzsébet, mint mondta, az elmúlt évek alatt számtalan szívszorító élményt élhetett át a közösség tagjaként.

– 2002 óta tevékenykedem a csoportban, munkámat tekintve pedagógus vagyok... – taglalta az előzményeket, majd egy, a munkáját végigkísérő élményét is megosztotta velünk.

– Egy napon egy nagykörűi anyuka érkezett hozzánk azzal, hogy mozgásképtelen gyermeke műtétre szorul. Pénzt kezdtek el gyűjteni, hogy megműthessék. Ebbe a gyűjtésbe kapcsolódtunk bele mi is – vezetett be a részletekbe.

– Miután hazajött a kislány, a csoportban felkértek, hogy beszélgessünk a gyermekkel. Egy kis házban találtuk meg az édesanyát, amikor pedig meglátott bennünket, felragyogott a szeme, hogy valaki eljön és érdeklődik irántuk. Szívünkön viseltük a család sorsát, s elhatároztuk, abban is segítünk, hogy lak­ható körülményeket teremtsünk nekik. Végül összefogtunk és megcsináltuk többek közt a házuk padlóját is – idézte vissza az eseményeket.

A hitoktató hölgy számára külön öröm, hogy nem csupán berkeikben lát példát a jótékony kezdeményezésekre. Szerinte a fiatalokat is megérinti manapság az adakozás élménye.

– Épp a napokban segédkeztem óraadóként egy helyi iskolában, ahol arra figyeltem fel, a hetedikesek közül egy kislány megkérdezte a társától, „leadtad-e már a ruhát”? Kiderült, az osztályfőnök adakozásra kérte a gyerekeket, hogy a feleslegessé vált ruhákat karácsonyra az osztály gyűjtse össze.

– Tavaly a Kőrösiben pedig azt felelte nekem az egyik diák, „Erzsike néni, nem érek rá, mert hétvégén Nyíregyházára megyek”. Megtudtam, egy tolószékes egyesület országos eseményét tartották ott éppen, amelyen ő is közreműködött.

– Meggyőződésem, a jóra való törekvés ott van a szívek mélyén – mutatott rá a hölgy, s megjegyezte: – Az emberek közötti adakozókedvben igenis ma egy hullámhegyet tapasztalhatunk. Meg kell tudni szólítani mindenkit, de ez nem módszer kérdése. Hiteles fellépést kell látniuk, hogy ki az, aki jó szívvel ad – tette hozzá.

Ne felejtsük el a múltat!

– Tudja, gyakran motoszkál egy idézet a fejemben, miszerint „az első nemzedék felejt, a második elfelejt, a harmadik pedig már nem is emlékszik”. Hát ezért is írtam meg a könyvet, hogy emlékezzünk a régi dolgokra. Most még pihentetem magamban a gondolatokat, de aztán fogalmazom is a fejemben a következő írást. Idővel ugyanis elfelejtődnek az emlékek, s aztán bottal üthetjük a nyomukat – zárta gondolatait az írónő.

Hartai Gergely