SZOLNOK

2018.01.05. 16:27

A megyei gyermekotthonban tartott előadást a Szolnoki Törvényszék büntetőbírója

Az Országos Bírósági­ Hivatal (OBH) által 2012-ben meghirdetett Nyitott Bíróság elnevezésű program keretében dr. Gy. Molnár Sándor, a Szolnoki Törvényszék fiatalkorúak büntetőügyeire specializálódott büntetőbírája a megyei gyermekvédelmi és gyermekotthonba látogatott a napokban.

Dr. Gy. Molnár Sándor az otthon lakóinak egy csoportjával.

Forrás: Beküldött fotó

A törvényszéki bíró a bírósági szervezet felépítéséről, a bíróságok feladatairól, valamint a fiatalkorúakat a büntetőeljárásban megillető jogokról és őket terhelő kötelezettségekről tartott előadást.

­Ennek során az élet szülte szemléletes és tanulságos példákon keresztül hívta fel fiatal hallgatósága figyelmét az elkövetővé, illetőleg az áldozattá válás veszélyeire.

Az Országos Bírósági ­Hivatal 2012-ben hirdette meg a Nyitott Bíróság elnevezésű programot, melynek elsődleges célja az állampolgárok igazságszolgáltatással és a bírósági szervezettel kapcsolatos ismereteinek bővítése, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a prevencióra: a fiatalkorúak elkövetővé, illetőleg áldozattá válásának megelőzésére is.

A program keretében a diákok pedagógusi vezetéssel, előzetes i­dőpont-egyeztetés alapján a bíróság jellemzően büntetőügyben tartott tárgyalásain hallgatóságként vehetnek részt, és nyerhetnek bepillantást a bíróság munkájába­.

Dr. Gy. Molnár Sándor az otthon lakóinak egy csoportjával.

Igazságügyi osztályfőnöki­ óra keretében bírák, bírósági titkárok előadásait hallgathatják meg az igazságszolgáltatással és a jogrendszerrel kapcsolatos alapvető tudnivalókról.

Perszimuláción vehetnek részt, és a 16. életévüket betöltött ­tanulóknak számos városban, így Szolnokon is börtönlátogatásra is lehetőségük nyílik.

Mészáros Géza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!