TISZABŐ

2018.01.19. 19:58

Már nem tartozik egyik szolgáltatónak sem Tiszabő

Áram, fűtés és fizetés már van, nyugodtabban indulhat az idei év az ország legszegényebb településén. Tavaly júliusban indult adósságrendezési eljárás Tiszabőn, ahol akkor már az áramot is kikapcsolták a lejárt tartozások miatt. Nyártól pénzügyi gondnok vette át az irányítást, így valamennyire sikerült stabilizálni a helyzetet. Az adósság viszont maradt, a határidő pedig közeleg.

Molnár-Révész Erika

Tiszabőn, az ország legszegényebb településén jelenleg nyugalom uralkodik

Fotó: Mészáros János

– Jól haladunk, gyakorlatilag jelen pillanatban nincs lejárt tartozásunk közüzemi szolgáltató felé, és a munkabéreket, valamint az útiköltségeket is időre mindenki megkapta – számolt be Tiszabő jelenlegi helyzetéről Pogacsics Milán, pénzügyi gondnok. A szakember tavaly nyáron vette át a pénzügyek irányítását az ország legszegényebb településén.

– Amikor elindult az eljárás, az áram és más szolgáltatók felé is gyűltek a számlák, a fizetési felszólítások, sőt, már kikapcsolási felszólítás is érkezett. Ezeket tudtuk év végéig rendezni.

– Értünk ugyan el eredményeket az eljárás alatt, kicsit rendbe raktuk a pénzügyeket, de arra nem volt lehetőség, hogy a korábban keletkezett óriási adósságállományt a határidőig össze tudjuk gyűjteni.

– Ilyen rövid távon egy önhibáján kívül hátrányos helyzetű település nem tud több mint százmilliós megtakarítást elérni – hangsúlyozza a pénzügyi gondnok.

Az adósságrendezés egy több tízmillió forintos tartozásból indult, amikor az önkormányzat nem fizette ki az óvoda építésével megbízott vállalkozás munkáját.

A cég bírósághoz fordult, így elrendelték az eljárást. Innentől kezdve nyújthattak be kintlévőségükre igényt azok, akiknek Tiszabő nem fizetett.

Tiszabőn, az ország legszegényebb településén jelenleg nyugalom uralkodik
Fotós: Mészáros János

Összesen százharmincmillió forintnyi követelés jött össze vállalkozásoktól és a Magyar Államkincstártól. Erre kellene az önkormányzatnak úgynevezett egyezségi javaslatot benyújtani. A határidő száznyolcvan vagy kétszáztíz nap. Utóbbi jár le márciusban.

– Most gyakorlatilag nyugodtabban tudunk nekiállni ennek az évnek, amit elterveztünk, sikerült véghez vinnünk. Most úgy vágunk neki az új évnek, hogy gyakorlatilag nem tartozunk senkinek.

– De ez azért még messze van attól, hogy a 130 millió forintnyi adósság rendezésére egyezséget tudjon előterjeszteni az önkormányzat – tette hozzá Pogacsics Milán.

Tolnák a határidőt

– A törvény úgy fogalmaz, ha nincs egyezségkötés, akkor az önkormányzat forgalomképes ingatlanvagyonát fel kell osztani a követelők között. Az önkormányzatnak nincs ilyen ingatlanvagyona… –mondja Pogacsics Milán.

– Amit most tehetünk, hogy megpróbáljuk a határidő meghosszabbítását elérni. Ebben a régióban voltak három-négy éves adósságrendezési eljárások is. Nagyobb eredményt tudnánk elérni, például úgy, hogy állami segítséget kapna közben az önkormányzat – teszi hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!