Kultúra

2009.08.15. 10:43

Jó a híre az országban a Mezőtúri Művésztelepnek

A Mezőtúr határában, a Peresi Körös-holtág partján lévő Takács-tanya jól ismert hely a hazai képzőművész-világban. Különösen a szobrászok között, hiszen az itt működő művésztelepnek Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrász a művészeti vezetője - a szomszédos Karcagról.

L. Murányi László

Az első alkalom, 1981 nyara után, immár huszonnyolcadik alkalommal nyitotta meg idén a kapuit a Mezőtúri Művésztelep a meghívott képzőművészek előtt. A telepet működtető közalapítvány tizennégy meghívólevelet küldött szét, és a meghívottak közül tizenegy művész tölt július 22-étől több-kevesebb időt a Peresi holtágnál, a Takács-tanyán.
A többségük, ahogy az már hagyomány, most is szobrász.

- A művészeket a telepet működtető Mezőtúr Művészeti Közalapítványa látja vendégül - mondta el Lengyel Krisztina alapítványi titkár. - Mi gondoskodunk az ellátásról, valamint a felszerelésekről, eszközökről, alapanyagról. A résztvevők az itteni alkotásaik felét az alapítványunknak adják, és ezek a munkák bekerülnek a Városi Galériában látható állandó kiállítás anyagába.

- A hazai képzőművészek körében egyre nagyobb a híre és tekintélye a Takács-tanyának, a meghívott művészek szívesen jönnek ide a Peresi holtághoz - értékelt Györfi Sándor művészeti vezető, aki maga is huszonnyolc esztendeje költözik már át nyaranta egy hónapra mezőtúri határába.  

Az alkotók minden esztendőben tesznek egy vagy több úgynevezett közösségi vállalást is. Idén három ilyen feladatot is kitűztek a telep művészei. Mindhárom rendkívül érdekes és értékes munka.

A debreceni E. Lakatos Aranka a város két híres szülöttjének, a természetfilm-rendező Homoki Nagy Istvánnak és Salgó Endre festőművésznek a kettős domborműportréját készíti. Azért kettős portrét, mert a két híresség - teljesen véletlenül - ugyanabban a mezőtúri házban látta meg a napvilágot, holott nem voltak rokonok. Előbbi kilencvenöt, utóbbi száz évvel ezelőtt született.

- Ez egy sarokház - magyarázta a domborműmegoldást az alkotó. - Adta magát, hogy a két portré egymással derékszöget bezárva, éppen a ház sarkára kerüljön.
A domborművet és az emléktáblát augusztus 22-én avatják a híres szülöttek szülőházán.

Ugyancsak közösségi felajánlásként készül a művésztelepen, a helyi Szegedi Kis István Református Gimnázium udvarára, az iskola névadójának mellszobra, amit október 31-én lepleznek le. Ez a túri művésztelepen már törzsvendégnek számító, nyíregyházi Balogh Géza munkája lesz. Végezetül pedig, Mezőtúr délvidéki testvérvárosának, Törökbecsének is készül egy ajándék szobor. Gróf Leiningen Westerburg Károly aradi vértanu, az osztrákból lett magyar honvédtiszt alakját Györfi Sándor önti bronzba, és az avatásra október 6-án kerül sor.

A fiatal Borbás Márton igazán érdekes dologra vállalkozott a művésztelepi egy hónapban, édesapjára, a több mint tíz éve elhunyt Borbás Tibor szobrászra, a Takács-tanya egykori "törzsvendégére" emlékezve. Elkészítette az előd Kaposváron álló Széchenyi-szobrának kicsinyített bronzmodelljét, és ebben a munkában a a telep "öregjei" is besegítettek neki.

Az elkészült szobrok többségét augusztus 16-án, vasárnap kiöntötték a telep öntőműhelyében, és augusztus 20-án immár huszonnyolcadszor is bezárja kapuit a hagyományos nyári mezőtúri művésztelep. A Mezőtúri Galéria állandó kiállítása pedig újabb művekkel gazdagodik, a látogatók örömére.       
 
A telepi művészek ez évi névsora

A Mezőtúri Művésztelep idei vendégei a következők: Balogh Géza, E. Lakatos Aranka, Szabó György, Borbás Márton, Lous Stnijtzand (holland), Szöllőssy Enikő, Bakos Ildikó, Csikai Márta, Varga Éva és Székhelyi Edit szobrászok, Loránt János festő. A házigazda: Györfi Sándor szobrász, művészeti vezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!