2010.11.22. 16:55
PROGRAMOK MEGYESZERTE
Itt megtekintheti milyen programok várják november 24-étől.
ELŐADÁSOK
Szolnok. A Leader-program szerepe a vidéki esélyek növelésében elnevezéssel november 24-én, szerdán délután két órától rendezvényt tartanak a Versegh Ferenc Könyvtárban. Az esemény során Búsi Lajos, helyettes államtitkár tart előadást.
Az Aba-Novák Kulturális Központban a „Hazatalálás” programsorozat keretében november 25-én, csütörtökön este hat órától Raffay Ernő történész tart előadást A szabadkőművesség és Trianon címmel.
Írók a történelemben — történelem az irodalomban elnevezésű eseménysorozat keretében Márton László író, drámaíró, műfordító „A sokadik eltévedt lovas, avagy történetek a történelemben” című előadását hallgathatják az érdeklődők az Aba-Novák Kulturális Központba. A program november 25-én, csütörtökön délután fél négykor kezdődik.
HANGVERSENY
Jászberény. A DMK Ifjúsági Házban november 26-án 9 órakor és 10 óra 10-kor a Filharmóniai hangversenysorozat folytatódik. A programsorozat részeként, János vitéz címmel daljáték keresztmetszet elnevezéssel — Petőfi Sándor elbeszélő költeménye nyomán — hangversenyt hallgathatnak az általános iskolás diákok. Szerepel a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, énekművészek közreműködésével. Vezényel: Bolyki Zoltán.
GALAMB-, HOBBIÁLLAT
Szolnok. A Szolnoki Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete november 27-én és 28-án galamb, madár és hobbi állat kiállítást rendez a Széchenyi-lakótelepen, a Zöld házban. Az óvodások, kisiskolások látogatását már november 26-án, pénteken ingyenesen fogadják.
NÉPDAL ÉS CITERA
Törökszentmiklós. Népzenei estet rendeznek november 25-én, csütörtökön délután öt órai kezdettel a Városi Művelődési Központ pódiumtermében.
GYEREKENEK
Jászapáti. Játék délelőttöt, szabadidős foglalkozást rendeznek a gyerekeknek november 27-én a városi könyvtárban.