Borok a karácsonyi asztalon

 És ha már itt tartunk: ha kénytelenek vagyunk is mostanában a gazdasági krízis rossz hírei miatt, takarékoskodva élni a hétköznapjainkat, a karácsony ünnepét ragadjuk ki ebből a szürke egyformaságból. Vonjuk ki magunkat az évközi válsághangulatok hatása alól, és tegyük ünnepivé az asztalt jobb, ízletesebb, de természetesen kissé drágább borokkal is.

A karácsonyi étkezési szokások kialakulását erősen befolyásolta, hogy régen nemigen voltak télidőben olyan bőséggel zöldségek, mint most, ezzel szemben a december a disznóvágások évadja volt mindig. Nem csoda hát, hogy a hagyományos karácsonyi étkeink többnyire húsokből készült, zsíros, testes, kalóriában gazdag fogások.

Érdekes, hogy bár Magyarország folyókkal, vizekkel bőségesen szabdalt hely, mi magyarok rendkívül kevés halat eszünk. Év közben alig-alig, karácsonykor, szentestén viszont, szerencsére, nagyon sok helyen kerül az asztalra halászlé. Ma már Szolnokon is a klasszikus szegedi recept szerint készítik: több féle apróhal összefőzve, majd átpasszírozva, és ebből az alapléből „alkot” tovább a szakács... Csak kevesen tudják, hogy az eredeti szolnoki, tabáni halászlé összefőzés, passzírozás, alaplé nélkül, „direktben” készült. Csak meghatározott halak kerülhettek bele: ponty, harcsa, busa, kárász és keszeg. Akkor még fogtak ilyeneket a szolnoki, tabáni halászok...
Szóval a halászlé. Hozzá, a francia borkínálás szabályai szerint, könnyű vörösbor dukál, például egy jó kadarka, innen a szomszédból, a kunsági borvidék valamelyik szőlészetéből.