Kultúra

2013.01.23. 20:29

Gálaműsort szerveztek a kettős jubileum alkalmából

Az Árendás Táncegyüttes 20 éves és a Barkóca Táncegyüttes 25 éves jubileumi gálaműsorát szervezték meg szombaton délután Jászberényben.

B. Cs.

A Gróf Apponyi Albert Általános Iskola tornatermében tartott nagyszabású bemutatón közreműködött a Zagyva Banda és a Jászság Népi Együttes is.
A népi együttes két utánpótlás csoportjának bemutató rendezvényén nem csak azok léptek fel, akik jelenleg tagjai a gyermektánccsoportoknak. Meghívták azokat a táncosokat is, akik évekkel korábban gyermekként vettek részt az együttes munkájában. Nem véletlen, hogy a közel négy órás táncfolyamban mintegy 250 közreműködő lépett a színpadra. A csoportokban ugyanis immár a hatodik, illetve a hetedik generáció sajátítja el a Kárpát-medence táncait.

Szűcs Gábor, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetője a gála apropóján lapunknak elmondta, hogy a felnőtt csoport szakmai sikereinek, folyamatos magas színvonalú munkájának alapja az utánpótlás csoportok tevékenysége. Az itt felnövekvő táncos generációk tagjaiból kerülhetnek ki azok, akik tovább viszik – immár több mint négy évtizede – a felnőtt együttes szakmai munkáját és megőrzik és gyarapítják a csoport kulturális értékeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!