Kultúra

2013.08.18. 10:12

Igen rendhagyó volt az idei megnyitó

Karcagon, Déryné Kulturális Központban Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg szombaton a XXII. Nagykunsági Kulturális Napokat.

D.E.

Mint elhangzott, nagyon fontos ez a rendezvénysorozat a hagyományaink megőrzése, továbbadása szempontjából is. A mostani megnyitó egy igen rendhagyó is, hiszen a városhoz kötődő neves alkotók is bemutatkoznak.


Kovács Sándor reményét fejezte ki, hogy lesznek a mai fiatalok közül követői ennek a szép hagyományokat bemutató rendezvénysorozatnak, s majd a 100. Nagykunsági Kulturális Napokat is megtartják.
Az „Itt vagyok „honn” címmel karcagi és Karcagról elszármazott alkotók tárlatát dr. Egri Mária művészettörténész ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A Györffy István Nagykun Múzeumban „Földközelben” cím vándorkiállítás megnyitásával emlékeztek az intézmény egykori igazgatójára, a 110 éve született jeles tudósra, Szűcs Sándorra.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg a XXII. Nagykunsági Kulturális Napokat.
Fotó: Daróczi Erzsébet
[/caption]
A „Háromföld ” krónikásának emlékkiállítását dr. Vajda Mária PhD, Szűcs Sándor Tájkutató Díjas néprajzkutató nyitotta meg. A nap a múzeumparkban a Karcagi Szimfonikus Zenekar koncertjével zárult, vezényelt Bartal László karmester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!