2016.06.29. 12:58
Különleges dolgot alkotott a pandúrgulyással
Nem véletlen, hogy a berényi Ínyenc Nap alkalmából kiírt főzőverseny egyik kategóriájában épp ezt az ételt kellett megfőznie a nevezőknek. A verseny egyfajta tisztelgés is az étel kreálója, Koha Csaba előtt.
Huszonkét főzőcsapat összességében 26-féle ételt készített el vasárnap délelőtt az immár hagyományosnak tekinthető főzőversenyen, a jászberényi Margit–szigeten megtartott ZagyvaParty Fesztivál Ínyenc Napján. A verseny egyik kategóriája volt a pandúrgulyás készítése.
A népszerű gulyást annak idején a jászberényi Koha Csaba alkotta meg, aki épp ebben az évben lenne 75 esztendős és 25 évvel ezelőtt hunyt el. A gulyás születését azóta többféleképpen mesélik. Az azonban egyértelmű, hogy a szakácsmester olyan különleges ízvilágú egytálételt hozott létre, aminek érdekességét éppen a felhasznált sokféle alapanyag és fűszerek összességének harmóniájaadja meg.
– 1984-ben kerültem Koha Csabához segédként – emlékezett vissza a versenyen résztvevő jászberényi Bábosik Zoltán –, akkor szabadultam fel a középiskolából, azóta ismerem ezt az ételt, tőle tanultam az elkészítését. A benne található, összesen 26 féle alapanyag, fűszer, zöldségféle együttesen alkot harmóniát, és épp a sokféle összetevő teszi nehézzé az elkészítését, de nem változtattam a recepten, azóta is úgy készítem, ahogy tanultam.
A Jászfényszaruról érkezett Wittrédi Éva nem ismerhette a gulyás megalkotóját, de az egyik kedvenc ételévé vált.
– Annyi kapcsolatom van a gasztronómiával, hogy egyaránt szeretek főzni és jó ételeket kóstolni, a pandúrgulyás pedig az egyik kedvencem.
A Jászberényhez közeli Turáról is érkeztek versenyzők. Tóth László baráti társaságával érkezett a versenyre, és egy kicsit átfogalmazták a gulyás mibenlétét. E ragut készítettek az alapanyagokból és gombás derelyét kínáltak hozzá.
– Tudjuk, hogy egy jászberényi kötődésű ételről van szó – mondta –, de nem csak emiatt főzzük. A legfőbb indok, hogy nagyon finomnak tarjuk mindannyian. Rendszeresen járunk főzőversenyekre és mindig igyekszünk egy kicsi pluszt tenni a receptekhez, amitől egyedivé válik.
Kotány Jánosné a családja miatt változtatott az eredeti recepten.
– Nem az eredeti recept szerint borjúhúsból készítem, hanem mindig csirkemellből. Az ok nagyon egyszerű: a családtagok nem szeretik a borjút, és a marhahúst sem igazán. Ezért döntöttem a csirke mellett, így unokáim is nagy kedvvel fogyasztják. Egyébként ismertem Koha Csabát, de nem mint szakács, hanem mint édesapa, hiszen gyermekeink egyszerre jártak a Jászság Népi Együttes gyermekcsoportjaiba.
Madarász Lajos, a Lehel Vezér Gimnázium férfikara tagjaként főzött, a kórus tagjai pedig egy közösségi eseményként élték meg a versenyt. Jó hangulatban, nem egyszer énekszóval fűszerezték az ételt. Amit elégedetten fogyaszthatott el a társaság minden tagja.
– Annak idején volt szerencsém megkóstolni Koha Csaba pandúrgulyását még diákként – emlékezett a jászberényi Túri Zoltán. – Azóta is annak a gulyásnak az ízét próbálom utánozni, amit akkor kóstolhattam, és azóta is az eredeti recept szerint készítem minden alkalommal. Szerintem a pandúrgulyás népszerűsége épp abból adódik, hogy íze minden más gulyástól különbözik, egyedi.