A Szent Johannát a Szigligeti Színházban láthatják a nézők

Lehetne politikai példázat is, de nem az, lehetne állásfoglalás a vallás, az istenhit mellett, de nem az. A személyiséget állítja a középpontba a rendező, s azt a titkot igyekszik megmutatni, hogy az emberi minőség hogyan hathat a közösség életére, mi az az erő, ami hegyeket mozgat meg, vesztesnek látszó ütközetet fordít vissza, s győzelmet ígér. Jeanne d’Arc, azaz Szent Johanna a középkori történelem rejtélyes alakja: egy egyszerű francia parasztlány, aki hitével, elhivatottságával győzelemre viszi VII. Károly francia király seregét az angolokkal való kilá­tástalannak látszó küzdelemben.

A százéves háború idején játszódik a történet, amikor a franciák küzdelme megreked az angol uralom ellen. Johanna a hatalomra rest királyt megkoronázza a reimsi dómban, lelkesíti a seregeket, aztán a környezete értetlensége miatt mégis elbukik, áldozattá válik, megégetik.
Az előadás mégsem a tragikus sorsot állítja a középpontba, mert a meghurcolt, elveit látszólag feladni kényszerülő főhős felmagasztosul. Bírái, kivégzői elborzadnak a vértanúság és a lelki nagyság láttán, és halhatatlansága már halála órájában előrevetül.

A díszlet egy négyoldalú monstrum, mely hol rózsaablakos, vízköpős templomtornyot formáz, hol a középkori vár mellvédje, hol az uralkodói trónterem háttere, remekül működik, miként a jelmezek is egyszerre keltik a középkori hangulatot, de a  közelmúltból ismerős katonai surranó, a korszerű, természetes anyagok akár mai jelmezek is lehetnek. A felfogás időtlen, mint ahogy időtlen a példa is: a másokért odaadott élet felmagasztosul. Az „én vezérem bensőmből vezérel” típusú vezető képes magával ragadni a többieket, csak ez lehet az értelmes emberi élet célja.
Babarczy László rendező nagyon tudatosan és szeretettel pozicionálta színészeit: a bizalom nagyszerű együttes munkát eredményezett, minden a helyén van.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Az előadás nem a tragikus sorsot állítja a középpontba, mert a meghurcolt, elveit látszólag feladni kényszerülő főhős felmagasztosul FOTÓ: Mészáros János
[/caption]

A címszereplő Molnár Nikolett bírja belső erővel, lendülettel. A shaw-i elgondolás és szellem jelenetről jelenetre bontakozik ki  (Nobel-díjjal jutalmazták érte a szerzőt egykoron), remek dialógusokat látunk. Csak néhányat emelnék ki: Dunois (Barabás Botond) és Johanna jelenetében a lelkesedés mellett a stratégiai okosság fontossága válik nyilvánvalóvá. Warwick gróf és Cauchon püspök jelenetében a tudatosan gonosz cselvetés természetrajzát láthatjuk meg. Sodró lendületűek a második részben a vallatás jelenetei: Vándor Attilla (d’Estivet kanonok, ügyész) és Tarnai Attila (Courcelles kanonok) egymásra licitálva szitkozódnak az ártatlan, ám boszorkánysággal vádolt Johanna fölött.

A november 25-i premier óta kiváló alakítások sorát nézheti meg a város színházát szerető közönsége, mint ezúttal is, hogy csak hármat említsünk a sok közül: Barabás Botondét, Karczag Ferencét és Vasvári Csabáét.