Kultúra

2017.04.05. 13:50

Csökkenteni szeretnék az iskolai lemorzsolódást

Huszonhat intézmény képviselője vehette át megyénkből és Pest megyéből az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet kedden azon a konferencián, melyet a hivatal szolnoki központja szervezett.

Sz. Zs.


– Az Oktatási Hivatal (OH) által 2017 januárjában meghirdetett pályázat eredményeként a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ területén 26 nevelési-oktatási intézmény nyerte el az OH Bázisintézménye címet. A tavaszi pedagógiai napok ezúttal a bázisintézmények számára nyújt bemutatkozási lehetőséget, az általuk megosztani kívánt jó gyakorlatokat, pedagógiai módszereket kínáljuk az érdeklődők számára – mondta el Szabó Róza főosztályvezető.

– A rendezvénysorozat keretében nagy hangsúlyt kívánunk helyezni az iskolai lemorzsolódás csökkentésére és a lemorzsolódás megelőzését szolgáló pedagógiai-szakmai programokra. Ennek támogatására ajánlunk tartalmas előadásokat és már bevált, jó gyakorlatokat a plenáris napon. A tanítási, nevelési folyamatot segítő bemutatófoglalkozások, bemutatóórák és műhelymunkák azonban egész héten látogathatóak.

[caption id="" align="alignleft" width="640"] Szabó Róza (balra) köszöntötte a bázisintézmények képviselőit | Fotó: Csabai István
[/caption]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!