Kultúra

2017.04.04. 17:00

Kirándultak a honismeretesek

Kirándulásra ösztönözte a kellemes tavaszis időjárás a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkört.

T. A.

A  Jászságon kívüli kirándulást régi jákóhalmiak felkutatásával is összekötötték. Hunyadfalván ugyan nem lelték meg a hatvanas évek elején odaköltözött Tóth családot, de megnézték a kisközség látnivalóit, Kőtelken azonban dr. Sass Zoltán, az ötvenöt évvel ezelőtt Jákóhalmáról elszármazott állatorvos akár több napra való programot is össze tudott volna állítani. Nem véletlenül, hiszen hajdan az édesapja is aktív – sőt alapító – tagja volt a jákóhalmi szakkörnek.

Kőtelken Boros Imre iskolaigazgató – több kiállítás létrehozójának emléke – ma is élénken él és annál inkább vonzotta a vendégeket, mert többen személyesen is ismerték. A templom és az emlékművek mellett a szép környezetű halastavat is megtekintették a vendégek, akik a korábbi hasonló kirándulásokon megtapasztalt élményekkel gazdagodva térhettek haza, hogy aztán már a következő látogatásokat szervezzék a megyében vagy azon kívül is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!