Előadás

2023.02.13. 12:00

A kortárs művészetről beszélt a diákoknak az egyetemi hallgató Szolnokon

Február 9-én délután a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium Tiszaparti tagintézménye meghívására Nagy Emese Boglárka, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem designkultúra szakos hallgatója előadást tartott a Gyermekváros úti tagintézményben.

K. J.

Nagy Emese Boglárka előadást tart

Forrás: Beküldött fotó

– Magyarországon leginkább Budapesten jelenik meg a kortárs képzőművészeti élet – fejtette ki hírportálunknak Nagy Emese Boglárka.

Ezért fontos, hogy a vidéki településeken is nagyobb hangsúlyt fektessünk a témára. Szolnokon több művészeti iskola is jelen van, akik diákjai kíváncsian fogadták előadásom, amely egyfajta élménybeszámoló és ismeretterjesztő jellegű volt. 

Városunkban több középiskolában folyik művészeti oktatás és tanulóik között sok a kollégista. 

Szép számmal hallgatták az előadást a Magiszter Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Szolnoki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Technikum és Szakképző Iskola, a Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a Verseghy Ferenc és Varga Katalin Gimnázium tanulói.

– Fontos, hogy a diákok az élet e területére is betekintést kapjanak, mert néhány év múlva ők lesznek az ország ízlésének formálói, irányítói – mesélte hírportálunknak Marton Rita, a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium Tiszaparti tagintézményének az egyik foglalkoztatás vezetője.

Az előadás igen nagy sikernek bizonyult, hiszen középiskolásoknak való rálátásban mutatta be a világon ma zajló művészeti tevékenységeket.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!