Lemezkritika

2008.02.18. 10:39

Sasha: Greatest Hits

A német popsztár elmúlt tíz évét összegző válogatásalbuma, sokféle dallal.

Baranyi György

Bevallom, nem sokat tudtam eddig Sasháról, erről a német énekes srácról. Még csak dalokat sem ismertem tőle, pedig már tíz éve van a pályán. Most azonban, hogy megjelent ennek a tíz évnek az összegzése egy dupla válogatás CD-n, amelyre a legjobb számai kerültek fel, végre ismeretséget köthettem vele. És be kell vallanom, jól tettem, hogy meghallgattam ezt a CD-t, mert egy igen tehetséges, nagyon jó hangú, szimpatikus fiatalembert ismerhettem meg.

A sármos német popsztár dalai legalább annyira sokarcúak, sokoldalúak a maguk nemében, mint ahány arc a borítófüzetkén feltűnik Sasháról. A legtöbb dal persze popzene, slágeres tánczene, de azért az ebben megszokott átlagnál sokkal jobb. Sasha éneke hol erős, kemény, hol pedig lágyabb, finomabb, ahogy ezt a dalok hangvétele megköveteli. Feltűnő, hogy mennyi reggae nóta is szerepel az albumon, amelyeket kimondottan eredeti módon ad elő Sasha. Nagyon jó az a néhány igazi, sodró lendületű rockabilly szám is, amit Dave Brave-vel közösen, mint Dave Brave and The Backbeats adnak elő (közülük a Walk This Way a jól ismert Aerosmith-szám feldolgozása). Néhány felvétel pedig már a rock határát súrolja, kemény, erős gitárhangzásával. A lemezen olyan nagy slágerek, mint az a capella módon előadott Coming Home vagy a Lucky Day mellett szerepel egy új dal is, a Hide and Seek, amely Sasha új slágere, és egyben feltűnik a Die Drei??? című filmben is ez a szám. Az első CD 18 dala mellett a második korongon meghallgathatjuk néhány számnak a 2006-ban felvett új vagy ráadásul még remixelt változatát, két élő koncertfelvételt és a Happy X-mas (War Is Over) című, jól ismert karácsonyi dal feldolgozását, amelyet John Lennon és Yoko Ono írt és adott elő annak idején.

Igen tartalmas, jó kikapcsolódást ígér ez a dupla album mindenkinek egy valóban szórakoztatni vágyó, jó torkú énekestől.
(Sasha: Greatest Hits. Kiadó: Warner)

Számlista:
CD1:
1. Hide and Seek
2. Coming Home
3. If You Believe Me
4. Slowly
5. I Feel Lonely
6. Rooftop
7. Owner Of My Heart
8. This Is My Time
9. Take Good Care Of My Baby
10. Lucky Day
11. Turn It Into Something Special
12. Let Me Be The One
13. Here She Comes Again
14. I''m Still Waiting
15. Chemical Reaction
16. Walk This Way
17. We Can Leave The World
18. Goodbye
CD2:
1. If You Believe Me (New Version 2006)
2. I Feel Lonely (New Version 2006)
3. We Can Leave The World (New Version 2006)
4. This Is My Time (New Version 2006)
5. Rooftop (Remixed New Version 2006)
6. Happy X-mas (War Is Over)
7. Coming Home (X-mas Version)
8. Rooftop (Live 2006)
9. Slowly (Live 2006)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!