Lemezkritika

2009.08.27. 12:51

George Harrison: Let It Roll

Egy gazdag életmű összefoglalása az ex-Beatles-tag feleségének válogatásában.

Baranyi György

George Harrison volt az egykori Beatles-fiúk közül a legfiatalabb, és mondhatjuk azt is nyugodtan, hogy a legkevésbé zűrös egyén, olyan, aki körül nem voltak botrányok. Mondhatni, csak a zenének és az indiai filozófiának élt, amelyben megtalálta önmagát és a megnyugvást. A The Beatles együttes felbomlása (1970) után önmaga útját járta ő is, mint a többi volt tag, és szólólemezeket jelentetett meg sorra. Emellett főszervezője volt a híres, 1971-es, Bangladesh megsegítésére létrejött koncertnek, és később is többször megszólalt az emberi jogok érvényesítéséért. Sajnos George Harrison immár nyolc éve nincs köztünk, 2001-ben elhunyt, de szeretnivaló szellemisége és persze zenéje megmaradt az utókornak.

Most egy különleges válogatásalbum jelent meg a gitáros-dalszerző zenei hagyatékából. Olyan album, amelyre a számokat felesége, Olivia Harrison válogatta ki, és a nagyon szép kiállítású, 28 oldalas CD-kísérőfüzet képei közül is ő bocsátott rendelkezésre olyan fotókat, amelyek korábban nem jelentek meg sehol. Harrison finom, érzéki, rögtön felismerhető stílusú gitározását, lágy, kedves hangját újra és újra hallani mindig öröm. Több sláger is kötődik a nevéhez, mint például a My Sweet Lord, a Give Me Love, a Blow Away, az All Things Must Pass, a This is Love, aztán a Got My Mind Set On You, vagy a Beatlesről szóló When We Was Fab. A CD-n több más dallal egyetemben természetesen ezeket is hallhatjuk, méghozzá digitálisan újrakevert változatban. Sőt, szerepel itt három felvétel a Beatles-korszak Harrison-szerzeményeiből (While My Guitar Gently Weeps, Something, Here Comes The Sun), méghozzá a már említett Bangladesh-koncertről. Emellett még ritkaságokat is kapunk: a Tom Pettyvel közösen írt Cheers Down a Halálos fegyver 2. című mozihoz készült, míg a Bob Dylan-szerzemény, az I Don’t Want To Do It itt hangzik el először.

Ez a 77 perces album kerek és átfogó válogatás egy nagyszerű életműből. George Harrison zenéjén, dalain nemzedékek nőttek fel, és itt az ideje, hogy egy újabb nemzedék is megismerkedjen velük, akár ezzen válogatásalbumon keresztül is. Csak gazdagodni fog mindenki általa!

(George Harrison: Let It Roll. Kiadó: EMI)

[caption id="" align="alignright" width="310"] A dalokat digitálisan feljavították hangzásukban
[/caption]Számlista:
1. Got My Mind Set On You
2. Give Me Love (Give Me Peace On Earth)
3. Ballad Of Sir Frankie Crisp (Let It Roll)
4. My Sweet Lord
5. While My Guitar Gently Weeps (Live)
6. All Things Must Pass
7. Any Road
8. This Is Love
9. All Those Years Ago
10. Marwa Blues
11. What Is Life
12. Rising Sun
13. When We Was Fab
14. Something (Live)
15. Blow Away
16. Cheer Down
17. Here Comes The Sun (Live)
18. I Don’t Want To Do It
19. Isn’t It A Pity

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!