Magazin

2011.12.25. 12:48

Tíz év után feladták a reményt - és akkor megtörtént a csoda

Az újszentgyörgyi Kovács családban két aprócska szempár ragyog fel idén karácsonykor, ha kigyúlnak az ünnepi fények. Édesanyjuk, Ildikó számára az élet legnagyobb ajándéka, hogy Petike és Dórika megszülethetett.

Szilvási Zsuzsa

Kovácséknál már nagy az ünnepi készülődés, javában készülnek a karácsonyi asztalra szánt sütemények, s természetesen a gyermekek ajándékai is ott lapulnak a szekrény mélyén arra várva, hogy szentestén kicsiny gyermekkezek bontogassák türelmetlenül őket. Pedig hosszú évekig úgy tűnt, Ildikó és férje, István kénytelen lesz gyermek nélkül leélni közös életét.

— A párommal 1997-ben házasodtunk össze és rögtön gyermeket szerettünk volna — meséli Ildikó, ma már boldogan mosolyogva. — Ám évekig sikertelenül próbálkoztunk, annak ellenére, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy gyermekünk legyen. Még egy budapesti meddőségi központot is megjártunk. A vizsgálatok során kiderült, hogy mindketten egészségesek vagyunk, „csak” éppen a baba nem érkezett meg. A lombikos beültetést is vállaltuk, de sajnos az sem sikerült, pedig szinte minden pénzünk ráment. Tíz év kudarca után végül feladtuk a reményt, beletörődtünk, hogy nem lesz gyermekünk.
[caption id="" align="alignleft" width="350"] Anyuka a család szeme fényeivel, az apuka munkahelyi elfoglaltsága miatt nem lehetett a felvételen
[/caption]
Úgy döntöttünk, hogy ha már a nagy álmunk nem válhat valóra, legalább a lehetőségeinkhez mérten éljünk jól. A férjem időről időre közcélú munkásként dolgozik az önkormányzatnál, én varrónőnek tanultam, nincsenek tehát túl nagy igényeink, de akkor vállaltuk, hogy nyakig eladósodva ugyan, mégis veszünk részletre egy autót.

Ám miután már végleg lemondtunk az igazi családról, hirtelen kiderült, hogy mégis babát várok. Néhány hónap múlva, 2008. augusztusában pedig világra jött Petike. Egyetlen „szépséghibája” volt a dolognak, ugyanis végig abban a tudatban voltunk, hogy kislányt hordok a szívem alatt, jó alaposan bevásároltunk tehát rózsaszínű ruhákból. Csak amikor megszületett, akkor derült ki, hogy fiunk van. Természetesen ezt egy pillanatig sem bántuk, sőt! — tette hozzá örömmel.

Peti ma már hároméves múlt, igazi örökmozgó kis csibész. Szobájában lépni sem lehet az autóktól, nagy kedvenceiből épített hosszú konvojok sorjáznak egymás mellett. Csupán egyvalakinek szabad szétrombolni a nagy gonddal összeállított sorokat, mégpedig kishúgának, Dórikának. Idén áprilisban ugyanis megszületett Kovácsék másik szeme fénye, egy kislány is, akire már végképp nem számítottak, de így vált igazán teljessé a család.

Talán az a baj, hogy görcsösen akarják

— Petike és Dórika születése maga a csoda számunkra — mondja édesanyjuk. — Nekünk, akik már egészen lemondtunk a gyermekáldásról, ma már egy nagyfiunk és egy kislányunk van! Épp ezért minden gyermektelen párnak azt üzenem, hogy soha ne adják fel a reményt. Sokszor csupán az a baj, hogy talán túlságosan is akarjuk a babát. Lám, a mi esetünk bizonyítja, hogy ha nem küzdünk olyan görcsösen, előbb valóra válhatnak az álmaink.


Anyuka a család szeme fényeivel, az apuka munkahelyi elfoglaltsága miatt nem lehetett a felvételen -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!