A kép, amely emberi sorsokat határozott meg

A lakásban, ahol találkozunk Lukács Csabáné és élettársa, József tekeri szét a jókora vászonra festett művet. Nem vagyok művészettörténész, így ítélni nem tudok felőle, de mindenképpen megérint a hozzá kötődő emberi sors. A festmény a hölgy néhai férjének emlékműve is egyben, aki élete utolsó szakaszát szentelte neki.

– A képet 2002-ben találta férjem lomtalanításkor a József Attila úton. Olyankor érdekes dolgok után keresgélve járta a várost, mivel szerette a régiséget. A régi lakásunk, ami a kép miatt veszett oda, tele volt velük – kezdi történetét a néhai Lukács Csaba özvegye. Elmondása szerint sokáig a fáskamrában tartották, míg végül megmutatták egy azóta elhunyt szolnoki régiségkereskedőnek, aki szerint Aba-Novák Vilmos vagyont érő alkotása is lehet. Ezzel indult az életüket felforgató eseménysor.



– Először próbáltuk kideríteni, kié lehetett, de a környéken, ahol előkerült, senki sem tudott róla. Azután elmentünk a Művésztelepre, megmutattuk más régiségkereskedőknek, és senki sem mondta ki, hogy nem lehet Aba-Novák Vilmos alkotása, igaz, az ellenkezőjét sem – teszi hozzá.

Miközben beszélünk, József fényképeket rak az asztalra, a székesfehérvári Szent István mauzóleum Aba-Novák Vilmos által készített falfestményeinek képét. Tény, hogy a laikus számára is szembetűnő a hasonlóságuk az előttünk levő vászon alakjaival. A képek után dossziék következnek egy iratokkal zsúfolásig telt szekrényből. Lukács úrnak a kép elismertetéséért hosszú éveken át folytatott, végül vereséggel végződött harcának emlékei.

– Volt olyan szakértői vélemény – emel ki egy, a vászon vizsgálatáról szóló dokumentumot az asszony az iratok közül –, ami egymaga harmincezer forintba került. Erre ment rá végül a közös lakásunk és a férjem élete is, akinek nem bírta a szíve az üggyel járó megpróbáltatásokat.

Az iratok között azért akadnak elgondolkodtató dokumentumok is. Például a maga korában a művész életműve legnagyobb szakértőjének tekintett művészettörténész sorai, aki Aba-Novák variánsként jelölte a képet a megtekintésre átvett fotókról szóló nyugtán, de mindez nem bizonyító erejű. Mint ahogy azok a szóban elhangzott egykori kijelentések sem, melyeket Lukács Csabáné idéz a szakértőkkel történt beszélgetésekből. Úgy tűnik, bár annak idején a sajtó is foglalkozott vele, a kép most már örökre őrzi titkát és valójában története is véget ért.

Befejezésül önként adódott a kérdés, mi az, amit még Lukács Csaba özvegye szeretne elérni a vitatott, sorsfordító képpel kapcsolatban.

– Akkor lennék nyugodt, ha történetét, amiben kezdettől fogva én is részes voltam, mert bíztam a sikerében, férjem halálának, családi tragédiánknak ezt az emlékét lezárhatnám. Ennek az ügynek eddig egyetlen maradandó eredménye van. Az Aba-Novák Kulturális Központ valójában a férjemnek köszönheti nevét, az ő pályázata alapján kapta. Ez tény, amit elvitatni nem lehet. Akkor, 2006. szeptember elsején ott a művész ismert alkotásai mellett ezt a képet is bemutatták, amint ez a meghívó is írja – mutatja Lukácsné – Aba-Novák Vilmosnak tulajdonított nagyméretű alkotásaként. Most, a múlt terheként őrzöm a képet, a róla szóló rengeteg irattal együtt. Szeretném, ha valami jelképes összegért vagy a város, vagy közgyűjtemény tulajdonába kerülne, s esetleg az iratanyagot is átvehetnék további őrzésre. Talán az sem túlzás, ha azt kérem, hogy valamiképpen örökítsék meg néhai férjem emlékét is abban az intézményben, ami a nevét az ő munkájának is köszönheti – zárja beszélgetésünket és a baljós sorsot hordozó festmény történetét Lukács Csabáné.

Szathmáry István A festmény, melyet Lukács Csabáné és élettársa, József mutat a művész székesfehérvári falképének alakjait őrzi Fotó: Mészáros János -->