Az életet kereste, de a halállal is szembe kellett néznie

A Szovjetunió fehérorosz (belorusz) tagköztársaságában, David-Gorodokban (ma David-Haradok) 1961-ben látta meg a napvilágot Mihail Sepetykó, akit a világ legtöbb helyén, így választott hazájában, Szolnokon is Doc Misának, avagy Misa dokinak ismernek.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Dr. Sepetykó Mihail háborús emlékeit is előhozta Csőrike a RepTárban Fotó: Mészáros János
[/caption]

És hogy az ő története hogy kapcsolódik a Csőrikéhez? Amikor május 29-én éjszaka Csőrike a Kilián úti repülőmúzeumból új szálláshelyére, a RepTárba került, a konvoj kíséretéből valaki megjegyezte, úgy tudja, ezen a helikoptertípuson (Mi–24) egykoron még Misa is szolgált katonaként. Nos, erre is rákérdeztünk nála.

– Nem pontosan ilyenen, talán eggyel korábbi típuson. De ahogy Csőrikére ránézek, azonnal megelevenednek a régi emlékeim. Jók is, rosszak is…

– Kezdjük az elején! Mikor vonult be?
– Már kisdiákként is tudtam, hogy orvos akarok lenni. Így is készültem és tanultam, odaadóan, céltudatosan. Unokabátyám a szovjet hadseregben szolgált, s ő mondta nekem mindig, hogy szép, szép, hogy mész majd az egyetemre, de az életet nem látod meg soha. Elültette a bogarat a fülemben, így a szavai minduntalan visszaköszöntek.

–Jelentkeztem az orvosira, s nagyon jó eredménnyel zártam volna, ha nem hallgatok az unokabátyámra. Fél ponton múlt, hogy akkor, 1979-ben nem vettek fel az egyetemre, s ezt a fél pontot én rontottam el szándékosan. Úgy döntöttem az utolsó feladatnál, hogy az „életet” választom, s bevonulok katonának. Majdnem épp ez a választás került az életembe!

– Szovjet katonának lenni abban az időben kemény megpróbáltatást jelenthetett…
– Valóban az volt. Toborzás és besorozás után kopaszra nyírtak, aztán irány Moszkva. Két hét után katonai eskületétel volt, aztán belecsaptunk a lecsóba. Három hónap alatt az összes létező fegyvernemből kitanítottak bennünket. A desszantosokhoz akartam kerülni, de a súlyom (hatvan kiló) és magasságom (százhetvenhárom centi) miatt nálamnál magasabb és erősebb testalkatú srácokat vittek oda.

– Közben számos futó- és lövőszámot nyertem a katonai sportversenyeken, s egy csecsen társammal, Timúrral együtt bennünket a mesterlövészekhez helyeztek. Három hónapos moszkvai kiképzést követően Türkmenisztánba vittek. A Karakum-sivatagban árnyékban ötven Celsius-fok fölött jár jóval a hőmérséklet. Ilyen körülmények között a túlélést fejlesztették ki bennünk.

– Például, kitettek bennünket valahol a nagy semmiben egy homokdűnénél, s hetvenkét órán belül jelentkeznünk kellett a laktanyánkban. Enni, inni magunk szereztünk be mindent. Amikor pihentünk, nagyon mélyre, a homok alá kellett beásnunk magunkat, mert ha a bennünket kereső helikopterek a rotorokkal lefújták rólunk a homokot, és megtalálták bármelyikünket is, akkor veréssel és több napos sötétzárkával jelezték, hogy valamit nem jól csináltunk. Itt szereztem meg az első ejtőernyős ugrásaimat is, majd pedig 1980-ban továbbhelyeztek minket a Kaszpi-tenger mellé, Azerbajdzsánba.

– Itt mélybúvárkodtunk, majd nagy magasságokban helikopteres mesterlövésszé lettünk. Az én kódnevem „Mike 13” lett. Ez idő tájt volt és ezen a helyen ért utol a „Pajzs ’80” nevű, a Varsói Szerződés államait érintő nagyszabású hadgyakorlat. Az egyik test-test elleni harcászati gyakorlaton egy puskatussal gyakorlatilag szétverték az arcomat.

– Egy évvel később, ’81 május elsején éjjel váratlanul riadóztattak bennünket: irány Afganisztán! Persze, mi csak később tudtuk meg célállomásunkat. Ott és akkor szó szerint is a sötétségben hadászkodtunk. Egyszer, Kabultól mintegy hatvan kilométerre élesre fordult a helyzet: ahonnan a földről jött a lövés, oda lőttünk a helikopterből mi is.

– Az egyik harci helyzet alkalmával veszítettem el a legjobb barátomat, Timúrt is, akit a Mi–24-esen szolgálva ért egy halálos lövés – lábadt könnyekbe a rossz emlékek okán Misa doki szeme. Még akkor is sírt, amikor ezen a ponton az iránt érdeklődtünk, hogy ő oltott-e ki emberéletet… Aztán más irányba tereltük a figyelmét.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] A háborúban elveszített barátjára, Timúrra elérzékenyülve gondolt vissza a szolnokiak által csak Misa doktorként ismert Mihail Fotó: M.J.
[/caption]

– Mit gondol, miért van szükség Afganisztánra hol az egyik, hol a másik nagyhatalomnak?
– Afganisztánt már az amerikaiak, s az oroszok is barátnak, majd ellenségnek tekintették. A válasz nem humanitárius, hanem annál jóval egyszerűbb: az ottani érintetlen hegyekben megtalálható egy helyen az egész Mengyelejev-táblázat. Aki azt a földrészt birtokolja, nagyon gazdag. Most hivatalosan még az afgánoké, akik pedig nagyon szegények. Ennyi csupán!

– Képletesen, egy nagy ejtőernyős ugrással érjünk szebb időszakokra: mégiscsak orvos lett!
– 1981-ben szereltem le, megacélozva az életet. Az unokabátyám csak egyet hallgatott el. A hadseregben valóban megláttam, megtapasztaltam az életet. Viszont a halállal is sokszor találkoztam, számomra szerencsés kimenetellel. Leszerelésem után a szentpétervári orvosi egyetemre jelentkeztem. Simán, mondhatni több mint fél ponttal felvettek és hat évvel később lediplomáztam.

– Még előtte feleségül vettem egy magyar lányt, s az ő révén kerültem Magyarországra. Harminc éve! Szolnokon ’87-ben a KÖJÁL-nál kaptam állást, majd ’88-ban a Hetényi kórházba, utána a MÁV-ba kerültem, ahonnan visszahelyeztek, s 2001. december 1-től ismét a Hetényiben dolgozom. A munkahelyeimet tekintve én sosem csöbörből vödörbe, hanem laborból laborba kerültem. Jól érzem magam itt. A szívem azért természetesen fehérorosz, de magyar is, david-gorodoki és szolnoki is.

– Na de eleget múltidéztünk már, nézzük meg a Csőrikét!
– Jó, jó, de már nem is tudom, hogyan kell a fülkébe mászni! Amelyik Mi–24-es típusban mi szolgáltunk, az több személy befogadására volt képes, kicsit böszmébb is volt, mint ez a karcsú rétisas. Furcsa, de most, hogy itt állok rajta, s tapogatom, nem az átélt rossz, hanem a fiatalságom jó emlékei élednek fel bennem. Hogy ne betegedjen bele, az ember valahogy úgy van bekódolva, hogy legtöbbször a jóra emlékezzen. Velem is most ez történik. Timúr is mosolyog most rám. Köszönöm a nosztalgiautat!

Aki ráadásul nem csupán kísérője volt a magyar delegációnak, hanem saját fejlesztésű találmányát egy aranyéremmel és egy különdíjjal is jutalmazták. Doki 2009. június 13-án, az első alkalommal megrendezett Magyar Feltalálók Egyesülete Napján, az Aréna Szállóban tartott ünnepségen Arany Medál-díjat vehetett át a „Mintavevő eszköz ultramikro-kémiai kőanalízishez” elnevezésű találmányáért. Misa 2010 áprilisában egy régóta körözött bűnözőt üldözött, s fogott el a szolnoki Hetényi kórháznál.

A tolvaj az egyik osztályvezető főorvosnak az irodájából jött ki, mint utóbb kiderült, épp ellopott egy tárcát. A doki vette észre az idegent, akinek az orvosi öltözéke gyanús lett számára. Később a férfi autóstoppal menekült, s ilyen módon követte őt Sepetykó doktor is. Akinek végül a kórház biztonsági őrének segítségével sikerült elkapnia az elkövetőt. A Feltalálók Egyesületének Nemzetközi Szövetsége (IFIA) 2012-ben a Feltalálók Nemzetközi Lovagrendjének tagjává választotta őt. Misa régóta számos zenei rendezvényen gitározik, így a komolyabb mellett a könnyedebb oldalát is jól ismerhetik térségünkben.

Aki ráadásul nem csupán kísérője volt a magyar delegációnak, hanem saját fejlesztésű találmányát egy aranyéremmel és egy különdíjjal is jutalmazták. Doki 2009. június 13-án, az első alkalommal megrendezett Magyar Feltalálók Egyesülete Napján, az Aréna Szállóban tartott ünnepségen Arany Medál-díjat vehetett át a „Mintavevő eszköz ultramikro-kémiai kőanalízishez” elnevezésű találmányáért. Misa 2010 áprilisában egy régóta körözött bűnözőt üldözött, s fogott el a szolnoki Hetényi kórháznál.

A tolvaj az egyik osztályvezető főorvosnak az irodájából jött ki, mint utóbb kiderült, épp ellopott egy tárcát. A doki vette észre az idegent, akinek az orvosi öltözéke gyanús lett számára. Később a férfi autóstoppal menekült, s ilyen módon követte őt Sepetykó doktor is. Akinek végül a kórház biztonsági őrének segítségével sikerült elkapnia az elkövetőt. A Feltalálók Egyesületének Nemzetközi Szövetsége (IFIA) 2012-ben a Feltalálók Nemzetközi Lovagrendjének tagjává választotta őt. Misa régóta számos zenei rendezvényen gitározik, így a komolyabb mellett a könnyedebb oldalát is jól ismerhetik térségünkben. A háborúban elveszített barátjára, Timúrra elérzékenyülve gondolt vissza a szolnokiak által csak Misa doktorként ismert Mihail Fotó: M.J. Dr. Sepetykó Mihail háborús emlékeit is előhozta Csőrike a RepTárban Fotó: Mészáros János -->