ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS

2017.11.16. 12:40

Különleges adventi hangolódás Kunszenten – musicallel készülnek

A Szent Márton Társulat idén karácsonyra egy jól ismert zenés produkcióval rukkol elő: a Móricz Zsigmond regénye alapján készült Légy jó mindhalálig című musicallel igyekeznek emlékezetessé tenni az idei adventi készülődést.

A társulat most ünnepli megalakulásának 5. évfordulóját, e jeles alkalmat az első nagy produkció újbóli műsorra tűzésével teszik felejthetetlenné.

1991-ben Miklós Tibor és Kocsák Tibor nagy sikerű musicalt írt a debreceni Csokonai Színház felkérésére, Móricz örök érvényű regényéből. Nyilas Misi történetének zenés változata azóta meghódította nem csak a hazai és a határon túli magyar színházak közönségét, de eljutott külföldre is.

Idén karácsonykor Kunszentmártonba érkezik a produkció – számolt be az eseményről Faragó Sándor rendező.

Hozzátette: ahogy azt a közönség megszokhatta, most is a város színházat kedvelő polgáraiból verbuválódtak a darab szereplői, akik között szerepel polgármester, tanító és közmunkás is. A musicalt a Szabó Gyula Művelődési Központban mutatják be több alkalommal is.

J. Zs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!