FIATAL TEHETSÉGEK

2017.12.27. 19:44

Amerre jár, szuper képeket kattint Bettina, a könyvtárban kiállítása is nyílt

A megyei könyvtár ifjúsági részlege Z Látótér elnevezésű kiállítás sorozatával hónapról hónapra lehetőséget ad a fiatal tehetségeknek, hogy kibontakoztathassák művészetüket, legyen az rajz, festmény, karikatúra és sok-sok más műfaj.

Decemberben egy zagyvarékasi lány, Lövei Bettina volt az ifi részleg „felfedezettje”, aki szuper fotóival hívta fel magára dr. Korpásné Cserfalvi Katalin, az Ifjúsági részleg vezetőjének figyelmét, akinek a szárnyai alatt bontakoznak ki a fiatalok.

Hogy talált meg téged Cserfalvi Kata?

– Fú, ez még tavaly történt, amikor az első kiállításom volt. Nekünk ugye már kötelező az érettségi megszerzéséhez ötven óra közösségi szolgálat, és a barátnőm mondta, hogy ő a könyvtárban csinálja majd meg. Ezen felbuzdulva az osztályból mentünk többen is, jelentkeztünk, Katával pedig közben sokat beszélgettünk és akkor mesélt erről a kiállítási lehetőségről. Szóba került, hogy én fotózok, ő pedig mondta, hogy nagyon szeretné, ha lenne kiállításom, végül meggyőzött. Persze szerettem volna én is, ha lett volna egyszer ilyen, úgyhogy örültem neki nagyon. Másodjára pedig már én mentem be hozzá, hogy mi lenne, ha Szolnokról csinálnék egy sorozatot, mert úgy gondoltam, ilyen még úgysem volt itt.

Mikor kezdtél el a fotózással foglalkozni?

– Nem olyan régen, 2014-ben kezdtem el fotózni. Nyáron elmentünk sétálni az egyik barátnőmmel, vittük magunkkal tesómnak a kis gépét, minden ezzel kezdődött.

– Hamarosan eldöntöttem, hogy szeretnék egy komolyabb saját gépet is. 2015-ben vettem meg az elsőt, ezt használom azóta is és folyamatosan fotózgatok.

Fotós: Lövei Bettina

Miről készítesz képet szívesen?

– Most már kezdek egyre többfelé menni, szeretnék mindent kipróbálni. De eleinte csak természetfotókat készítettem, rengeteg képet virágokról, állatokról.

És Szolnokról...

– Hat éve ide járok iskolába, és fotózni is mindig ide jövök be. Valahogy így alakult. Kicsit azért is, mert Rékason már igazából szinte mindent körbejártam, Szolnok még felfedezetlenebb terület.

Bettina a természetfotókat, tájképeket szereti a legjobban
Fotós: Lövei Bettina

Vannak terveid a fotózással, vagy inkább csak hobbiból kattintgatsz?

– Egyelőre csak hobbi, bár jó lenne továbbfejleszteni. De majd elválik. Igazából nem nagyon szeretek már előre tervezni, mert azt tapasztalom, hogy szinte sosem úgy alakulnak a dolgok, ahogy előre gondolom. Ez persze nem gond, csak inkább úgy vagyok vele, hogy majd kiforrja magát.

Fotós: Lövei Bettina

És mit tanulsz egyébként, mi leszel, ha nagy leszel?

– Már megvan a bőrdíszműves szakmám, szeretem is csinálni, csak egyelőre úgy látom, itt nem nagyon lehet vele elhelyezkedni. A saját vállalkozás pedig nem igazán vonz, inkább valakivel együtt lenne jó dolgozni, csatlakozni valakihez.

Bettina még elárulta, hogy tavaly bezsebelte az első felkérését is, ő fotózott az iskolai szalagavatón. A decemberi kiállítás – ami egyébként egészen pontosan január 6-ig látogatható a Verseghy Könyvtár ifjúsági részlegén – pedig egy remek lehetőség, hogy Bettinát, illetve a képeit minél többen megismerjék és talán újabb felkérések is megtalálják őt.

Sz. E.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!