Hadsereg kontra civilek

A katonaság, meg a civilek közötti szokásos ellentétek mellett időnként kifejezetten feszült helyzet alakult ki a lakosság, vele együtt a városvezetés, meg a császár kenyerén élők között. Amíg reguláris alakulatok állomásoztak nálunk, a katonák szokásos túlkapásai, főleg különféle szolgáltatásokra, anyagi javakra irányuló zsarolásai okozták a bajt, volt, hogy időnként tettlegességre is sor került a katonák és civilek között.

Később, a katonaváros itt letelepedett, a polgári normákhoz nehezen igazodó lakosai nehezítették a városvezetés dolgát. Emellett a legsúlyosabb katonai bűntettek egyikéről, lázadásról is tudósítanak bennünket a régi szolnoki feljegyzések. 1742 nyarán a Haller regiment, vagyis ezred katonái rúgták fel a fegyelmet Szolnokon. Előbb megtámadták a tisztjeiket, megöltek egy Katóczi nevű kapitányt, utána rombolva, pusztítva Cibakházára vonultak. A vármegyének ott sikerült erőt vennie rajtuk, legyűrték őket, s vasban visszahozták Szolnok várába a renitenseket. Közülük tizenkét katonát hadbíróság elé állítottak és ki is végeztek. Az általuk okozott pusztításért a vármegye minden szolnoki porta után tíz forint adó elengedésével kártalanította a város lakóit.

A lázadás okáról nem szólnak a régi feljegyzések, azt sem tudjuk, hogy hányan vehettek részt benne. Az utóbbiról annyit lehet sejteni, hogy viszonylag kevesen lehettek, különben nem bírt volna el velük a vármegye ereje. Az osztrák hadseregben ugyanis általában nem mozgattak együtt teljes ezredeket, gyakran előfordult, hogy ugyanannak a regimentnek a katonái a birodalom legtávolabbi sarkaiban állomásoztak egyszerre. Ami az okokat illeti, azokról a korabeli hadsereg ismeretében már több támpontunk lehet. A régi századokban a katonáskodás nem volt túl népszerű foglalkozás, időnként szó szerint kötéllel fogták hozzá az embert, főleg háborús időben. Akinek becsülete volt otthon, azt nehezebben eresztették zászló alá, ellenben a bajkeverőktől, börtöntöltelékektől és hasonló „jeles egzisztenciáktól” minden hatóság igyekezett búcsút venni, ha toborzók érkeztek valahova.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Mária Terézia haditörvényének egy oldala, a lázadás korából
[/caption]

Elsősorban belőlük lehetett válogatni, ha rá akarták húzni valakire a császár kabátját, s ezt a jeles társaságot azután a legdurvább eszközökkel tudták csak engedelmességre szorítani. Könnyen fel is mondták a barátságot a zászlónak, ha betelt náluk a pohár. Valami hasonló történhetett Szolnokon is abban az esztendőben. A gróf Haller Sámuel táborszernagy által alapított és róla elnevezett magyar legénységű ezred egyébként jól megállta a helyét a birodalom háborúiban.

Unalomra nem is volt oka, katonáinak volt eleget puskaport szagolnia. A lázadás évében, 1742-ben már jó ideje tartott a Mária Terézia trónra lépése miatt kitört osztrák örökösödési háború, meg a pár évvel későbbi, úgynevezett hétéves háborúban a csehországi Kolínnál mutathatták meg a 18. század legnagyobb hadvezérének, II. Frigyes porosz királynak, hogy a csatatéren is tudnak kemény legények lenni. Annyira beváltak, hogy alakulatuk egészen a birodalom 1918-as összeomlásáig szolgálhatta az osztrák császárt, s magyar királyt. Ettől függetlenül a szolnoki írásos emlékezet történetük itteni kevésbé fényes lapjait is megőrizte.

KÉP: Mária Terézia haditörvényének egy oldala, a lázadás korából
FOTÓ: Mészáros János (az eredeti a szerző könyvtárában)