Művelődés

2015.05.15. 12:27

Bemutatókkal kötötték egybe a megemlékezést

A Jásztelkiek Baráti Köre már 2002-ben kezdeményezte, hogy állítsanak emlékkövet a redemptio évfordulójának tiszteletére.

Munkatársunktól

Azóta minden évben az önkormányzattal közösen megemlékezik a jász ősök önmegváltásáról. Az ünnepség talán még nagyobb hangsúlyt kapott azt követően, hogy az országgyűlés tavaly februárban döntött május 6. történelmi emléknappá nyilvánításáról. Az emléknapon idén is megtartották rendezvényüket, ahol köszöntötte a megjelenteket Tamás Zoltán emeritus jászkapitány.



A megemlékezés apropót teremtett arra is, hogy a hagyományőrzést erősítő könyvek bemutatóját is ez alkalommal tartsák meg. A résztvevők megismerkedhettek Fülöp Gábor János: Jászságban születtem című munkájával; Sánta István: Ilyenek voltunk című verseskötetével. Kézbe vehették Zsitnyánszky József: Én így láttam című önéletrajzi ihletésű kötetét. A szerző a katonaság, a forradalom, a háború, valamint a pedagógusi pálya emlékeit gyűjtötte össze. A szerző munkájában egyebek mellett a családi legendárium és családfakutatás alapján emléket állít jász felmenőinek és családtagjainak is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!