Bulvár-celeb

2022.10.28. 14:10

Megvan a dátum: ekkor robban a botrány a királyi családban

Már most komoly készültség van a brit királyi családban, ugyanis bizonyossá vált, hogy megjelenik Harry herceg – várhatóan sok szennyest kiteregető – önéletrajzi könyve. Sőt, a dátum is kiderült, így duplán főhet a fejük III. Károlyéknak.

Fotó: LOIC VENANCE / AFP

Jó ideje készül Harry herceg önéletrajzi könyve, ami eredetileg már novemberben a boltok polcaira került volna, (többek közt) II. Erzsébet halála miatt azonban eltolták a megjelenést. Eddig is sejthető volt, hogy az iromány alaposan felkavarja majd az állóvizet, annak ellenére, hogy gyakorlatilag senki sem sejti még az érintettek, azaz a brit királyi család tagjai közül, hogy pontosan miről is lesz benne szó. A titkolózás nem véletlen: egyes pletykák szerint ugyanis III. Károly még fizetni is hajlandó lett volna, hogy soha ne jelenjen meg az önéletrajz, sőt, olyan vélemények is voltak, akik szerint maga Harry fog a könyv elkaszálása mellett dönteni, mivel ezzel várhatóan végleg elvágja magát az uralkodócsaládnál, és feléget maga mögött minden hidat, azaz soha nem térhet már vissza.

Most azonban már bizonyos, hogy a könyvet mindenki elolvashatja majd, hiszen nem csak a megjelenési dátumot hozták nyilvánosságra – ami 2023. január 10. lesz –, hanem a címét is, ami előrevetíti, hogy igenis kemény kritikával illeti majd Harry a családját.

Az önéletrajz ugyanis a Spare, azaz Tartalék címet kapva, utalva arra, hogy ő mindig is csak pótherceg lesz Vilmos után.
Ennek fényében aligha meglepő, hogy a palotában már most ugrásra készen állnak az ügyvédek, akik felkészültek a legrosszabb forgatókönyvre is – írja a Daily Mail.

Kritizál mindent és mindenkit

Bennfentesek szerint a palotát máris figyelmeztették, hogy Harry könyve mindennel és mindenkivel szemben kritikus. Jól jellemzi a helyzetet egyébként, hogy a hivatalos leleplezés előtt még ők sem voltak tisztában a címmel sem. Apropó, cím: a spanyol verzió talán még egyértelműbb címet kapott, ugyanis ezen a nyelven az En La Sombra, azaz Árnyékban címen kell majd keresni.

Állítólag egyébként komoly adakozás várható Harry részéről, aki a könyvért kapott pénzből máris átutalt 1,5 millió dollárt a Sentebale nevű jótékonysági szervezetnek, amely HIV- és AIDS-beteg gyerekekkel foglalkozik, valamint a WellChild nevű, ugyancsak beteg gyermekeket segítő alapítványnak 300 ezer dollárt – írja a Daily Star cikke alapján a Bors.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!